Mit kezdhetnék magammal, ha gyerekkoromban egy öntelt, önimádó, elkényeztetett hólyag voltam, mostanra meg egyszerűen nem értek az életben semmihez?

Sok mindenben volt eleinte egy tipikusan leszarom hozzáállásom az általános iskolai évemben. Amikor csak tehettem, az összes ébren lévő időben csak valami elektronikai cuccal játszottam, hol nintendoval, hol playstationnel, aztán később számítógépen játszottam. 8.-ra egy elkényeztetett köcsögnek meg mindenféle gyökér parasztnak lehordtak a stílusom miatt. Középsuliban szinte alig szóltam bárkihez is. Nem tanultam valami jól, nem törődtem szinte semmivel, nem sikerült az érettségim sem. Nagyon ritkán ha mégis szóltam valakihez, akkor is csak számítógépes játékokról beszéltem. Tulajdonképpen el lett mondva nekem menet közben, hogy ha ennyire magamnakvaló módon élek, soha nem lesz senkim és ha kikerülök a nagybetűs életbe, igencsak nagy erőfeszítésembe fog kerülni mindenféle dolog, ami az előrejutásomat szolgálná. Emiatt a stílusom miatt nem sikeredett az érettségim sem. Továbbá a középsuli vége felé egyszer azt mondták rólam egy kisebb társaságban amikor az egyikük felém mutatott, hogy "az ott egy köcsög kocka, aki mind a mai napig pentium gépen számol". Most pedig itt vagyok 22 évesen barátok nélkül, kapcsolatok nélkül, pénz nélkül, érdemi eredmények nélkül, egy tipikus semmirekellő vagyok, nem kellek sehová, nincs munkabírásom, nincs akaratom, nincs bennem semmi egyedi, nem értek igazából semmihez, nincs igazából semmiről se tudásom, se ismeretem, rohad a fogam, lóg a hasam, nincs szinte motivációm semmihez se. Nem gondoltam, hogy ennyire fiatalon is lehet így lecsúszni színvonalban. Mit csináljak? Mit tehetnék, hogy jobb legyen?