Hogy pihenitek ki magatokat?

Társasozni szoktam, pár órát videojátékozni egy héten.

Az egyensúly szerintem (<- ezt hangsúlyozom, mert mindenkinek más lehet a jó) ott van, ahol a munka nem különül el élesen a kikapcsolódástól. Vagyis olyan, amit szeretsz csinálni, némileg hasonlít bizonyos hobbijaidra, és nem érzed nyűgnek.

Ha szellemi tevékenységben fáradtam ki akkor az érintetlen természetben mindig feltöltődtem.

Ha fizikailag akkor kialudtam magam.

De éltem már át kiégést (burnout) is. Ekkor úgy alakítottam az életem hogy kizárólag magamnak feleljek meg és még egy munkahelynek se mert felrúgtam és a szülői gazdaságban tevékenykedtem. Közben például motorral bejártam Európa nagy részét. Valamint kirúgtam minden olyan dolgot életemből ami nem örömet okoz csak nyűg és felesleges bosszúság, vagy másoknak való megfelelés. És megtartottam és befogadtam mindent ami örömöt és pozitívot jelent nekem.

Engem mindig az idegen munkahely vagy régebben az iskola szokott kifárasztani. (Az utóbbit is egyfajta munkahelynek lehetett tekinteni). Ezek mellett alig volt erőm otthon a saját életemmel is törődni. De ha kizárólag otthon dolgoztam például a szülői gazdaságban, akkor semmi sem volt nyűg, úgy éreztem semmi sem fáraszt ki hisz minden tevékenységgel a saját sorsommal törődtem és nem mások elvárásainak kellett megfelelnem. És úgy már mindenre volt időm. A szülői háznál az is fontos volt hogy "rezsirabszolga" sem voltam mert a villanyon kívül a csekkfizetés ismeretlen volt. Mert a csekkfizetés is egy fárasztó nyűg, hisz mások profitját termeli az is.

Valójában sosem tudtam egyszerre megfelelni a munkából és csekkfizetésből álló életnek is és a magánéletemnek is. Ha idegen helyen dolgoztam akkor a magánéletem romokban hevert és elhanyagoltam mint valami csavargó. Ha felmondtam akkor egyből helyrebillent az életem és maximálisan volt erőm és időm a saját életemmel törődni. További érdekesség az is hogy amikor idegen helyen dolgoztam akkor máról holnapra éltem és szinte megtakarításom sem volt, kifolyt az a kevés is a kezemből. Míg ha otthon dolgoztam akkor már vigyázba vágta magát a banki alkalmazott amikor az egyenlegem meglátta. Mert nyugodt aggyal és kiegyensúlyozottan élve már sikerült a pénzt is jól kezelnem.

Ja és nem véletlen az a jelenség az országban hogy manapság egyre többen költöznek ki tanyára akár még olyanok is akik mindig a fővárosban éltek. Elmondásuk szerint nem kérnek abból az "életből" ami csak munkából és csekkfizetésből áll. Persze azért többségük nyugdíjas vagy más fix jövedelmük is van, tehát ritka köztük a teljesen önellátó. Városi lakásom és falusi házam is van, de bevallom én is úgy érzem hogy a városi élet mint ha nem is lenne olyan kedvező. Például úgy kell venni még a klóros vezetékes vizet is ami a falusi fúrt kútból ingyen van és az valódi ásványvíz. Például az utóbbi mondatnak még az olvasása is fárasztó, nem még csinálni is.

Én a munkával terhelést eléggé jól bírom, azt ki tudom pihenni olvasással, filmekkel, zenével, sporttal.

A pszichés terhelés a nehezebb, főleg, ha munkán kívül ér, akkor a munkán kívüli időben nem tudok pihenni, és egy idő után a munkára sem tudok koncentrálni. Az elmúlt 1-másfél évben voltam nagyon nagy mértékben kitéve ilyennek, kialvatlan voltam rendszeresen, a rövid- és hosszútávú memóriám egyaránt leblokkolt. Szerencsére ki tudtam szakadni abból a közegből, ami ezt okozta, kb. egy hónapja, de még mindig nem regenerálódtam teljesen. Viszont sokat javult, kipihentebb vagyok, tudok eleget aludni... stb.

5-kor kelek, 22-2 között fekszek...

általában nincs probléma a keléssel, hétvégén néha szoktam többet aludni, de van olyan, hogy hétvégén is ennyit, vagy kevesebbet alszok...

de én hiperaktív vagyok, szóval elég jól bírom :)

23F

Néhány munkahelyi légkör energiavámpírokból áll. Nem tudtam jobb fogalmat találni ami kifejezi. Vagyis nem a munka fárasztó. Hanem amit mások okoznak lelki gyötrelmet. A "lelki gyötrelem" fogalmat egyik ismerősöm szokta mondani akivel a témáról szoktam beszélni. És persze nem csak munkahelyen részesülhet az ember pszichés terhelésből.

Régebben sokszor megtettem a Győr-Bécs utat kerékpáron oda-vissza. Lelki gyötrelem hiányában még csak el sem fáradtam a végén és volt erőm úgy venni a lépcsőket mint egy élsportoló, pedig voltam akkoriban 30 éves.

De az ellenkezőjére is volt példa, amikor egy munkahelyen gyakorlatilag alig kellett dolgozni szellemi vagy fizikai munkát, de a lelkileg gyötrő légkörben mégis úgy kifáradtam hogy 90 évesnek éreztem magam.