Bölcs döntés lemondani a vágyainkról csak azért hogy a helyes utat járhassuk?

Nem tudom miről van szó, de ez a gondolatmenet hátha segít.

Attól függ - ki szereint helyes az az út? Szerinted, vagy mások szerint? Ha csak mások szerint, ne hidd el, amit mondanak, abban higyj, amit te gondolsz.

Illetve tedd fel magadnak a kérdést - Ártasz valakinek azzal, ha követed a vágyaidat? Ha igen, érdemes átgondolni, megéri-e másokon átgázolva, önzőn követni a vágyainkat.

Ha viszont nem ártasz senkinek azzal, amit teszel,akkor a következő kérdés: Magadnak ártasz-e vele? Ha igen, megéri-e?

Ha mindkét kérdésre nem a válasz, akkor csak tedd azt szabadon, amire igazán vágysz.

Hozzáfűzöm:

Azt, hogy valami helyes vagy helytelen, ki dönti el? Maga az ember? Amennyiben igen, akkor az vélhetően csak egy ítélet, előítélet.

A "helyes út" vajon mi? Talán mi, emberek ezt a kérdést túlbonyolítjuk és lehet, hogy az egész (élet) nagyon egyszerű?

Vágyak. Mire vágyik az ember? Amiről úgy dönt, hogy az jó neki.

Honnan ered a döntése? Ítélkezésből, egoból.

Elképzelhető, hogy az egot nem célszerű kielégíteni, ugyanakkor megtagadni sem optimális - valahol a kettő között kéne talán megtalálni az egyensúlyt.

Így azt mondanám, hogy nem "lemondani" bölcs dolog, hanem vágytalannak lenni. Hogyan érhető ez el?

Ez itt a kérdés. :-)

Szerintem a vágytalanság nem egyenlő a depresszióval.

Könnyű a vágytalanságot félreérteni, főleg, mivel olyan kevesen tapasztalják meg.

Aki vágytalan, azáltal, hogy vágytalan, szabad is. Szerintem ez egy lelki-szellemi-tudati állapot.

Mivel szabad, egy önmagából fakadó örömben él.

Maga az az állapot, ami a tiszta vágytalanság, egyenlő a szabadsággal.

Szerintem azon a szinten az ember megéli a feltétel nélküli szeretetet.

Nincs rá hatással semmi olyasmi, ami a legtöbb embert befolyásolja, például a félelmek.

Talán a vágyak valamilyen szinten összefüggésben vannak a félelmekkel. Például, aki szegény, fél attól, hogy nem lesz pénze valamire, ezért gazdagságra vágyik.

Ehhez még hozzáadódik az, hogy ha egy ember elégedett valamivel (pl. pénzügyi helyzet, külsőség, kapcsolat, bármi) akkor meg akarja azt tartani. Ez pedig függőséget eredményez. Aki pedig függő, értelemszerűen nem lehet boldog, mert önmagán kívül keresi vagy véli megtalálni a boldogságát.

És az tévút, hiszen pont a függetlenség adja az örömet.

Ezeket csak úgy saját kútfőből mondom, nem vagyok semmilyen vallás tagja.

A depressziós ember neurotikus, szorong.

Aki vágytalan, szerintem éppen boldog.

Még mindig nem győztél meg, hogy létezik ilyen (legalábbis normális keretek között). Szerintem nincs olyan, hogy vágytalan...a vágyak, célok hajtanak minket minden nap, mindent azért teszel a világon, hogy a vágyaidat kielégítsd, kisebb mindennapos és nagyobb dolgokat is.

Akinek nincsenek vágyai, az nem csinál semmit.

Például nem vágyik családra, nem vágyik szeretetre, nem vágyik sikerre, elismerésre, hobbikban, vagy munkában elért sikerélményre, bármilyen tárgyi dologra semmire? Mégha tegyük fel valakinek meg is van minden alapszükséglete (elégedett az anyagi helyzetével, családi állapotával, mindennel) akkor is lesznek vágyai...vágy arra, hogy elutazzon valahová, vágy, hogy valamit megtanuljon, vagy hogy az adott területén, hobbiján belül valami jót, eredményeset alkosson ésígytovább.

Nem volt célom a meggyőzésed - és most sem az -, pusztán leírom az elképzeléseimet.

Az, hogy valaki nem vágyik külső forrásból pl. szeretetre, szerintem azt jelenti, hogy kiegyensúlyozott, de ez nem jelenti azt, hogy ne fogadná be maximálisan mások szeretetét vagy ne szeretne másokat. Plusz szerintem pont az az ember leginkább képes szeretni, aki ebben az állapotban (vágytalanság) van.

És valóban nem így élnek az emberek, hiszen leggyakrabban éppen a félelmeik motiválják őket valamire.

Nézd csak meg, mennyi betegség létezik és mennyi kapcsolódik azok közül a függőségekhez, azaz a vágyakhoz -> félelmekhez.

Nem csak azokra gondolok, amelyeknek még a nevük is az: szenvedélybetegség. Szenvedély --> vágy.

Alkohol-, dohány-, szerencsejáték-, kábítószer-, szex-, pénz-, kapcsolat-, adrenalin-, evésfüggőség; hogy csak egy keveset említsek.

"Akinek nincsenek vágyai, az nem csinál semmit."

Azt nem tudom, hogy ez így lenne-e. Ha feltételezem, hogy így van, akkor az már inkább egy megvilágosodás-közeli állapot.

Ellenben azzal, amikor valaki például depressziós és katatón állapotba került.

Ezek az állapotok teljesen különböznek egymástól, de mivel az emberiség nagy része inkább a félelmet ismeri, ezért azt jobban el tudja képzelni, hogy milyen az, amikor valaki katatón, mint azt, hogy milyen a megvilágosodás.

Tehát érthető, hogy nem tudod elképzelni, mivel valószínűleg ezt elképzelni nem lehet, mert meghaladja az észt, az elmét ez a tudatállapot (a megvilágosodás).

Becsatlakoznék egészséges kereteken belül én is a 'vitába'. Mindkettő véleményt megértem és áterzem, de az utolsónak kommentelővel értek jobban egyet. Sőt... A vágytalan embert, akit szabadnak neveztél, úgy fogalmaznám meg, hogy: aki szabad, nem azt jelenti, hogy nincsenek vágyai, hanem azt, hogy ha nem teljesül, nem fáj neki. Nincs benne hiányérzet, ha nem tudná teljesíteni azokat a vágyakat. A megvilágosult állapotot én még jelenlegi tudásommal nem tudom megmagyarázni.

Kérdésre a válaszom: a helyes út mindenkinek szubjektív, egyéni, ezt neked kell eldönteni, de szerintem a vágyainkról nem kell lemondani, sőt, az talán kicsit lehetetlen is. Inkább azt kell elérni, hogy az egód, az elméd miatt ne éld meg hiányként és fájdalomként a vágy nem teljesülését. De ez ma szinte minden embernek elég nagy kihívás...