Mit gondolhatnak, erezhetnek, mondanak az emberek a halálos agyukon?

Egyéntől függ. Te mit mondanál?

https://www.youtube.com/watch?v=JgQFBXX1yUA

Emberfüggő nagyon, de szerintem lepereg előttük az életüknek a fontosabb dolgai.

Az én nagymamám, Isten nyugosztalja soha nem beszélt arról mi történt vele a II. Világháborúban. Akkor ő 16 éves volt, a nővére 19. De az utolsó napjaiban elmesélte, hogy amikor már az országban jócskán dúltak a harcok, akkor ő meg a nővére mindig két kilométerrel voltak az aktuális frontvonal előtt. Ugye menekültek nyugatra, mint mindenki. És elmesélte hogy látta azt a rengeteg sok katonát, németet magyart egyaránt, akik mentek a front felé harcolni. És hogy olyan arcot vágtak, mint amilyen neki lehet most. Na már most ha egy ilyen háború frontvonalától vagy te két kilométerre, akkor kb mindent hallasz, a tüzérséget, a géppuskázást, mindent.

Szerintem azért mondta ezt, mert ő látta ott és akkor, hogy fiatal, életerős emberek mennek bele a darálóba és tudta hogy ők biztosan meg fognak halni, és nagymamának, függetlenül attól hogy utána milyen világ jött, neki megadatott egy élet. Hogy legyen három gyermeke, három unokája, hogy generációkat taníthasson az iskolában (45 évig volt tanár) és békében, szép kort megélve, nyugodtan, a családja körében mehessen az Úrhoz.

Akkor nem értettem, hogy ezt miért mondta el. Miért pont ezt, és miért végén. De aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen ő, aki látta azokat az embereket és látta hogy mi volt a tekintetükben, lehet hálát adott, hogy neki sikerült átvészelnie és végül egy tartalmas életet leélnie. Ebből én azt az üzenetet vontam le, hogy becsüljük meg az életünket és a békét. Mert volt olyan időszak, amikor ez nem adatott meg.

De mint mondtam, ez emberfüggő.