Miért ilyen motiválatlan a legtöbb ember?

Egyre gyakrabban olvasható az az "életbölcsesség", hogy az embernek önmagában kell megtalálnia a boldogságát, és hogy ne panaszkodjon, hogy nincs partnere, majd lesz egyszer, addig is legyen vidám. Ez szép dolog lenne valóban, csak a valóság nem így működik, hanem az ember lelkét felemészti a magány, és minél hosszabb ideig van egyedül, annál mélyebbre süllyed és elveszti a motivációját minden iránt.

Én is voltam több évig egyedül, és sokszor kellett hallgatnom, hogy legyek már pozitívabb, olyan sikeres vagyok mindenben, miért nem vagyok boldog... Mondták ezeket olyan emberek, akik sosem voltak évekig egyedül. Fontos, hogy gondoskodhass valakiről, megoszthasd vele a szereteted, élményeid.

"Soha nem értettem, hogy hogy függ össze a motiváltság és a párkapcsolat kérdése."

Mert az ember társas lény, és fontos szeretne lenne mások számára, nem akarja, hogy elfelejtsék, elhanyagolják, jól esik neki, ha valaki várja otthon és érdeklődik felé, és mély érzelmű kapcsolatot ápolhat vele. Egyénenként eltérő erre az igény, van aki megvan egyedül is, de sokan nem. A barátok ezt nem tudják pótolni, ráadásul többnyire ők is el vannak foglalva a partnereikkel. Ha nem áll az ember mellett senki és nem támogatja, akkor nem csoda, hogy nincs motivációja, többnyire nem önmagunk miatt teljesítünk, hanem mások pozitív visszacsatolása miatt.

"Az pedig régen rossz, ha a munka minden energiádat elveszi."

Rossznak rossz, de az utazás, szellemi / fizikai megterhelés, munkahelyi stressz kifacsarja az embert, és hiába szereti valaki a munkáját, attól még 8, vagy akár több órában csinálni megterhelő.

"Na és még is mit tesztek érte hogy ez változzon ? semmit. csak hulljon csomókba a haj"

Mi van? Miért én tegyek éretd? Felőlem belefulladhatsz a semmittevésbe.. én a saját életemet élem, nem a tiédet. Nyugodtan dagonyázz otthon és vádold a nőket, amiért nem járulnak eléd tömött sorokban, hogy kettesével a magadévá tedd őket 😂

Mert nem találnak motivációt. A motiváció nem egy random és instant dolog, ami mindenkinek alapvető dolog. Pl. aki 10 éve fut, az motiváció nélkül is futni fog holnap. Aki 2 napja, az nem, mert nem rögzült belé.

A motiváció egy hozzáállás, ami sokban függ a fiatalkorunktól. Aki olyan családi környezetben nőtt fel, hogy kapott megerősítést és sok sikerélményt élt át, annak szépen berögzült, hogy fejlődjön és haladjon. Aki viszont hazavitt egy hibátlan dolgozatot lelkesen és a szüleit nem érdekelte, mert minden nap veszekedtek, az nem élte át a dolgot. Neki mégis, miből legyen motivációja?

A dolog felnőttkorban is áll: Aki a melóhelyen ledolgozza a napi 8 órát valami unalmas és monoton helyen, ahol ráadásul még a főnök is piszkálja minden nap, meg a munkatársak is fúrják egymást, annak sincs motivációja. Miből is lenne? Sokszor még, a hobbikra sincs pénz.

A párkapcsolatra is érvényes ez. Egy átlagos embernek szüksége van arra, hogy már fiatalkorában a másik nemtől kapjon jeleket és megerősítést. Ha valaki huszonévesen is azt látja, hogy az ellenkező nemből senkinek sem kell, azért az elég lehangoló.

"Soha nem értettem, hogy hogy függ össze a motiváltság és a párkapcsolat kérdése. Persze, jó ha van valaki, aki szereti az embert, de önmagában ez semmit sem jelent. És ezt úgy mondom, hogy 2 éve vagyok egyedülálló, előtte 3 évig éltem komoly kapcsolatban, szóval tudom miről beszélek. Egy barát vagy barátnő nem pótolhatja a hobbikat, célokat, szakmai és egyéb sikereket az életben. Új tapasztalatokat szerezni, új dolgokat kipróbálni és megtanulni, szerintem ezek adják az élet értelmét, ezektől tudsz fejlődni, és nem utolsó sorban az ember önbizalmát is eléggé megdobják. :)

Az pedig régen rossz, ha a munka minden energiádat elveszi. Legalább szereted azt, amivel foglalkozol?"

Ebből viszont az látszik, hogy igazából át sem gondoltad mások helyzetét és nem tudod beleélni magad.

A motiváltság és párkapcsolat összefüggését leírtam, az ember barátai, társai megerősítést adnak, ami motivációt ad. Attól nem fogod tudni a dolgot, mert volt már párkapcsolatod. Te így értékelted, más máshogy.

Egy barát vagy barátnő miért ne pótolhatná a hobbikat, célokat, szakmai és egyéb sikereket az életben? Ha valakinek csak az kell, hogy egy baráti közösség elfogadja és a tagja lehessen, az már nem siker? Sok ember még ezt sem tudja elérni. Nekem is van hobbim, ettől még elég szomorú lennék, ha nem tudnék kivel beszélni róla és nem tudnám megosztani a környezetem egy részével. Ilyen alapon bezárkózhatnék a szobába és élhetnék a kis világomba a hobbimmal.

Új dolgokat kipróbálni és megtanulni, miért gondolod, hogy mindenki szeretne? Oké, te szereted, de ettől más még nem feltétlenül fogja.

A munka sajnos tényleg sok ember energiáját elveszi és tényleg rossz, de sokszor nincs nagyon más lehetőség. Egy kisebb városban, ahol alig van munka, örül az ember, ha valahol tud dolgozni.

Sokszor én is motiválatlan vagyok, jó pár dolog miatt. Most pl. kijött a jó idő és mennék a természetbe sétálni, biciklizni, túrázni, a haverokkal is elmennék bográcsozni meg hasonló dolgok. De nem tehetem, mert holnap is zh-zok. Ez azért eléggé elvesz a motivációmból.

De pl. az is, amikor egy beadandóra rászánok több napot és a tanár visszadobja, mert épp olyan a kedve. Vagy amikor a zh témája tényleg érdekel és tényleg alaposan megtanulom, de a tanár áthúzza az egészet, mert olyan a kedve. Ilyenkor, mi motiváljon? Az egyetemmel kapcsolatban az sem igazán motivál, hogy nem gyakorlatias a képzésem. És nekem sem elég a napi 24 óra, amikor egy héten 1-2 zh meg 1-2 beadandó van, ezek mellett meg járjak be gyakorlatokra, hétvégén meg csináljam otthon a ház körüli dolgokat. Ha marad egy nap egy kis időm, akkor inkább pihenek, mint bármiféle hobbit csináljak, mert nem adna örömöt ilyen esetben a hobbi. Hiába szeretem.