Mit csináljak? Már ilyen fiatalon elegem van az egészből, és legszívesebben csak eltűnnék úgy, hogy meg se találjanak.

Sziasztok:)

13 éves vagyok (nemsokára 14).

Igen, ez így fura lehet, meg persze, még örülnöm kellene, hogy gyerek vagyok, és ha mondjuk tényleg igazán csak annyiból állna az életem, mint egy átlagos korombelinek, valószínűleg nem éppen ezt a kérdést írnám ki.

Az egész kb ott kezdődik, hogy rengeteget veszekedek a szüleimmel. Egészen máshogy látom a világot, mint ők, ha nem lennék ennyire makacs, szerintem már egy érzelemmentes robottá neveltek volna engem, aki napjai nagyrészét azzal tölti, hogy tanul és még az alap dolgokat sem igényli (pl. normálisan étkezni, barátok, néha kikapcsolódni, stb.).

Emiatt elég sokszor vagyok ideges, néha ok nélkül kiabálok másokkal, széttörök dolgokat...

Mostanában igazából mindenkit elvesztettem magam körül, 7 év barátság után egyik közös ismerősünk miatt megutáltam a (volt) legjobb barátnőmet; az a srác, akinek tetszettem, bunkó lett velem, ezért nem merek írni neki, de nagyon hiányzik (nem, mielőtt ezt hinnétek, nem szeretem vagy ilyesmi, csak annyira sokat hülyéskedtem vele, most meg ő már nélkülem is elvan, és na...elég sz*r érzés ez); senkit sem érdekel a hogylétem, senki sem ír, senki sem jön oda hozzám, hogy "Szia! Rég láttalak, mizu?"... Esküszöm próbálok normálisan kinézni, sokat mosolyogni, jól tanulni, és mégis önmagam maradni...de ezt én már nem bírom sokáig, minden célom romba dőlt, mert a tanulmányi átlagom miatt nem fognak felvenni jó suliba, ötletem sincs, hogy milyen szakmát tanuljak, sőt még minden nap azt kell látnom, hogy milyen szörnyűségek történnek ebben a világban (híradó, internet, hallom innen-onnan meg ilyesmik), és nekem hihetetlen rossz érzés végignézni, ahogy mások nemcsak a saját jövőjüket, hanem másokét is tönkreteszik..! Tudom, ez így olyan furán nézhet ki...de például amikor azt hallod a tv-ben, hogy valaki megölte a feleségét, aztán kiderül, hogy te ismered azt az embert, mégjobban elkeserít. Nem tudom megérteni ezt az egészet. Egyszerűen olyan, mintha én nem állnék készen arra, hogy ebben a világban éljek (vagy legalább létezzek, mert ugye az, hogy a felnőttek "láthatatlan zsinórral" irányítanak engem, az nem igazán nevezhető életnek, de persze ez is változni fog 4-5 év múlva).

Semmi életkedvem nincs, de ez "külsős szemmel" hihetetlennek tűnhet, mert állandóan nevetek (nem szoktam senkinek beszélni a problémáimról, mert senkiben nem bízok meg ennyire).

Mit kellene tennem? Már hónapok óta ez van, néha jobb lesz a helyzet, aztán meg 10 perc múlva akár az utcán is elkap a sírógörcs...mint egy hullámvasút...de mégis, a jobb időkben is szürke minden, nem tudok olyan vidám lenni, mint régebben...segítsetek kérlek 😢