Normális ha 24 évesen még keresem az utam, és önmagam?

Persze, ez egy folyamat, addig jó, amíg egyáltalán tudsz keresni. Ahogy mondani szokás: "jó pap holtig tanul". De van másik is: "szeresd, aki az igazságot keresi, de óvakodj attól, aki már megtalálta."

Vagyis minden korban keresed önmagad, és lépésről lépésre meg is találod, mindig egy kicsit többet; a probléma akkor van, ha úgy érzed, hogy nagyon görcsölsz ezen. Csak a tested 24 éves.

Persze. Nekem tavaly 23 évesen sikerült megtalálni az utamat.

Igaz amit mondani szoktak,hogy "jobb késő,mint soha". ;)

én is még mindig keresek(29),nyugi nincs szégyelni valód.

Jó látni amikor foglalkoznak az emberek az életükkel.

Szerintem abban az esetben nem normális/negatív, hogyha nem volt addig életem, illetve nem fogadom el azt.

Én is keresem az utam, és mindig változhat a gondolkodás módom, de attól még "önmagammal" azt az embert is azonosítom, aki eddig voltam, és akinek voltak tapasztalatai, emlékei, eddigi élete.

Szerintem többnyire a múltam alapján "mutatkozok be", nyilvánulok meg mások előtt, annál tovább nyitott vagyok a jövőre, az utamra, a változásra.

Az már másik dolog, hogy az embernek folyamatosan változik a út iránya a jövő távlataiban. (de lényegében csak azt tudom mindig utamnak nevezni, amit már magam mögött hagytam.)