Mi van az öcsémmel?

Nos, van egy 16 éves öcsém. Eddig egészen normális volt rocker létére. Tavaly bekerült gimnáziumba. Elég ramatyul teljesít, stb. Totál összezuttyant. Durván rockerré vált. Ez nem aggaszt, mert én is az vagyok csak eddig visszafogott volt, nem feltűnősködött.

A másik: cinikusabb mint valaha. Sz@rik a világba.

A harmadik: az írásai. Egész eddigi életében művészkedett, írni nyolcadik táján kezdett. Bohózatokat, meg ilyeneket dobott össze. Erre most elolvastam a készülő regényét. Kimásoltam egy keveset belőle:

"Karmos kezek taszigáltak előre. A fejemre húzott, bűzölgő posztózsáktól nem láttam szinte semmit. Botladozva haladtam előre. Keményen nekiütköztem valaminek. Az engem löködők egyike érdesen felröhögött. Röhögjön csak, ameddig még tud - gondoltam magamban bosszúsan. Ha nem lenne rajtam ez a rohadt lánc, biztosan nem kacarászna ilyen önfeledten.

Végre megálltunk. Valaki erőszakosan leráncigálta rólam a zsákot, jópár szál hajtól megszabadítva így engem. Undorítóan vigyorgó patkánypofával nézhettem szembe. A fajzat egyik szeme hiányzott: ezt egy rúnákkal telerótt vasgolyóval pótolta. Egyetlen írisze fel-le mozgott, ahogy végigpásztázott engem. Undorkodó hangot hallatva eltaszított magától. A palánkfal nagyot kondult, ahogy a hátam nekicsattant.

- Most meg fogsz dögleni - a dög fekete körmeivel megkaparta szőrtől burjánzó mellkasát. Csupasz, rózsaszín farka ide-oda csapkodott. - Hallgasd csak! Hallod?

Hallottam. Valaki a fal másik oldalán sikoltozva könyörgött kegyelemért, majd velőtrázóan ordibálni kezdett. Nem hatott meg. Sok hasonló dolognak voltam fül-, vagy szemtanúja. Faarccal meredtem a patkányra. Az arra várt, mikor dobom le ezt az álarcot, és kezdek el térden csúszva az életemért rimánkodni. Azután rájött, az tükröződik a képemen, amit érzek. Ez némileg megrendítette. Nem ehhez volt szokva. Ő eddig csak rettegéstől eltorzult ábrázatokat, és gyermekként zokogó férfiakat látott.

A félszemű kiköpött. A nyála alig egy hajszálnyival vétette el a csizmám.

- Nem félsz? - Látván lassú fejcsóválásomat, a dög kuncogott. - Majd fogsz, ha kilöklek innen az arénába.

Unottan sóhajtottam. A sikoltozás abbamaradt. Kicsapódott egy ajtó a palánkfalon. Eddig fel sem tűnt, hogy ott van. A tervezői jól elrejtették, annyi bizonyos.

A rondaság levette a bilincsemet. Megmozgattam zsibbadt csuklóimat, és a falon levő nyíláshoz sétálltam. Ráérősen kiléptem a félhomályos előtérből, a jól megvilágított arénába. A fényért felelős fáklyák csípős füstszaga bántotta az orrom. Akárcsak a bomlófélben lévő vér bűze. A harctér homokját mindenhol kocsonyásodó,vörösesbarna tócsák borították. Az egyikbe sikerült belelépnem. A csizmám talpa gyomorforgató cuppanást hallatott, mikor kirántottam belőle.

Öt skaven állt velem szemben. Az egyik patkányfajzat előtt egy néhai ember torzója vonszolta magát. A zsigereit kiontották, az egyik lába természetellenesen kicsavarodott, a jobb szenét kinyomták, az abból maradt kocsonya az arcára kenődött, a bal füle egy bőrdarabon fittyegett félig elválasztva a fejétől. A rendészi egyenruhája felismerhetetlenné volt szaggatva. Szőke fürtjei a fejéhez tapadtak.

Kerestem a társát. Biztosan nem Aaren könyörgött kegyelemért. A főrendész túl büszke ehez. Megláttam egy fejetlen tetemet a falnak támasztva.

- Megbosszullak - szóltam oda Aarennek.

Néhai ellenségem rám meresztette fél szemét. Ajkai egy szót formáztak: köszönöm. Ekkor hatolt a felette tornyosuló skaven pengéje a koponyájába.

A dög a gyilkolás feletti örömében öles merevedést produkállt. A nadrágja elején megjelenő dudor láttán elvesztettem az uralmat az arcvonásaim felett. Undorral és gyűlölettel vegyes pillantást vetettem rá. Amaz válaszul rámvillantotta sárgás agyarait, majd megnyalta a száját.

- Megbosszulod? - kérdezte a meggyalázott testbe rúgva. Lábbal felém pöccintette a földön fekvő két tőrt. Az egyik megvágta.

Felvettem a pengéimet. Az enyémek voltak. Én kovácsoltam mind a kettőt, és a rúnákat is én véstem beléjük. Nyomorult Aaren nem tudta, hogyan használja őket. Kardhoz szokott, nem pedig vívótőrhöz.

Leeresztettem a fegyvereimet. A pengék fémes csiszálás kíséretében megnyúltak, és megvastagodtak. Immár két rövid karddal a kezemben, fenyegető testartással álltam a skavennel szemben. Az ajkaimon gunyoros félmosoly játszadozott. Ellenfelem vicsorgott. Meglengette a szablyáját. Vártam, hogy ő kezdeményezzen. Biztos voltam benne: ő fog. Nem elég türelmes és be is van gerjedve. Ő fog először támadni.

Nem tévedtem. Alig pislantottam kettőt, a fajzat már nekem is ugrott. A pengéink szikrákat szórva találkoztak össze. Egymásnak feszültünk.

- Szálanként fogom kihúzkodni a beleidet, és azokkal folytalak meg - köpte oda.

- Csak rajta! - válaszoltam.

Szúrt. Hárítottam. Közben a másik fegyveremmel leszeltem egy jókora darabot az egyik füléből. Ha nem rántja el időben a fejét, már nem él. Viszont elrántotta, és még arra is volt ideje, hogy ököllel az arcomba csapjon. Elrúgtam magamtól. Kiköptem némi véres nyálat. Közben hol megnövesztettem, hol megkurtítottam a pengém. Nekem csak egy gondolatomba került, és ellenfelemet a végtelenségig bőszítette. Ismét rám vetette magát. Egy gyengébb ütése eltalált: lecsúszott a bőrvértemről, de egy kicsit felsebezte a vállam. A harcban nem zavart túlzottan.

Hárítottam egy csapást és szúrtam. A tőröm markolatig merült a skaven mellkasába. A szabja csendesen a homokra hullott. Csavartam egyet a pengémen, mire dög fájdalmas szörcsögő öklendezés közepette vért köhögött az arcomba. Letöröltem, és kirántottam a pengém az ernyedten elzuhanó patkányemberből..."

És ez még langy a többi részhez képest. És az új barátai támogatják ezt a dolgot.

Valami komoly baja van, vagy csak kamaszodik? Lehet segíteni rajta?