Lehetséges, hogy a magyar emberek azért vannak híján a racionális gondolkodásnak mert pletykalapok olvasásával (pl. Bors magazin) és szennyműsorokat nézésével (pl. Mónika show) szocializálódtak?
Elnézve a neten levő kommenteket a magyar felnőtt lakosság:
- egyáltalán nem képes logikus érvelésre (ha mondandója ellen érvelsz, akkor is hülye vagy, ha ő nem tudja alátámasztani a dolgokat, ellenben te igen)
- nem lát komplexebb összefüggéseket (pl. a politikai pártok érdekeit kiszolgáló kommunikáció nem mindig jelent tettet is, sőt gyakran a nép érdekeivel ellentétes cselekvéseket rejt el)
- nem objektív (mindegy hogyan érvelsz, de az alátámasztatlan, látszólag igaznak tűnő dolgokat könnyebben fogadják el, pl. szinte alig van, aki nem háttérhatalmakat, libsiket, balosokat hibáztatna saját kormányaink hibája miatt)
- egyszerű marketing és kommunikációs eszközökkel könnyen átverhető
Persze, nem mindenkinek kell kommunikációs vagy érveléstechnikai szakértőnek, esetleg komplexebb összefüggéseket átlátó mérnöknek, természettudósnak stb. lenni, de azért egy alap objektív szemlélet, önkritika csak elvárható lenne a kevésbé iskolázott rétegektől is, nem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Íjjjjjj rég láttam kérdezőt ennyire pofára esni...pedig nagyon meg akarta magyarázni az öcskös.
Nem sikerült.
#40-#41
"Nem gondolom hogy idióták, történetesen én aktuáriusnak tanulok, hidd meg sokkal több fogalmam van ahhoz mi fán terem a statisztika mint neked."
"De csak hogy érdemben válaszoljak, ..."
-> Gratulálok! Ha ennyire penge vagy matekból, akkor összegeznéd, hogy szerinted MIÉRT NEM jó dolog az "általánosítás", ha már egyszer abból tervezel megélni? (és láthatóan tudod azt, amit minden statisztika bevezető kurzuson elmondanak)
Mint már korábbi válaszolónak is írtam, megírom neked is (bár gyűlölöm önmagam ismételni) ez saját MEGFIGYELÉS, ami nem objektív, hanem SZUBJEKTÍV.. Tudnád hogy ezt írtam, ha elolvastad volna.. Nem kötöttél volna bele pont ebbe a részbe a mondandómnak, ha megértetted/felfogtad volna..
#42
"Azzal, hogy a skandinávok szőkeségét a magyarok vélt irracionalitásához hasonlítod... basszus, ebben annyira nincs logika, hogy ha magadtól nem jöttél rá, hogy ez ostobaság, nem tudom elmagyarázni, miért az."
-> Tehát ha jól értelek, akkor külső tulajdonságok mentén szabad általánosítani, de belső tulajdonságok mentén nem és nem is lehet? Elmagyaráznád, ebben hol a logika? Tényleg nem vágom..
#43-#39
"Íjjjjjj rég láttam kérdezőt ennyire pofára esni"
-> Miért is estem pofára? Azért mert többen mondtok egyszerre valamit, amit nem támasztottatok alá, nem érveltetek meg? Egy dolog, hogy valakinek azt mondod, hogy "hülye", de ha nem mondod meg, hogy miért hülye, akkor valójában te magad is az vagy.. Márpedig te nem mondtad meg, hogy szerinted én milyen elvek mentén látom rosszul a dolgot, ezért sajnos te is ide tartozol.
"Melyik 4-5 kommentelő???:D "
-> kigyűjtöttem, mert a fentiek után már nem bízom értelmi képességeidben..
# 6/43
"Szerintem a kérdezőnek igaza van. ..."
# 7/43, # 12/43
(csak részben értek egyet e kommenttel, de jól felépített válasz)
# 14/43 Wadmalac
"Sajnos azzal egyet kell értenem, hogy a leírásod nagyon sok emberre igaz"
(Bár véleménye eltér a felvázolttól, Ő legalább megmagyarázza miért)
# 16/43 homo ludensz
"Általánosítani nagy butaság lenne akár itthon vagy bárhol a világban."
(ezzel a mondatával nem értek egyet, az összes többivel igen.. miért is nem szabad általánosítani? lásd: fent ebben a kommentben)
# 17/43
"Ez egy réteg, amelyről írsz, minden országban jelen vannak ..."
Szóval ennek tükrében mielőtt tovább haladnánk feltenném ismét a korábbi kérdéseimet neked, 56%-os, amelyeket még mindig nem válaszoltál meg..
(ezeket már nem idézném vissza, keresd ki magad.. de segítek: szürke kérdőjelek alatti szövegek)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ezek közül egy ember adott neked igazat, a többi leírta, hogy ostoba vagy, mert általánosítasz.
Az senkit nem érdekel, hogy Wadmalac azt mondta, hogy sok emberre igaz, mert ezt nem is tagadta senki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező:
Én vagyok a 40. és 41. válaszoló. A válaszodra nem fogok viszontválaszolni, tudod van egy szint ami alatt még kivételes helyzetekben sem foglalkozom az emberek értetlenségével és korlátoltságával.
#40 #41
Köszönöm.. Így akárki tud érvelni.. Még a seggem is..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Neked mit jelent érvelni?
Mert tőled eddig csak azt láttuk, hogy kitaláltad hogy a magyar emberek milyenek, aztán cső.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
- Első kommentem első sora óhajtott arra utalni, hogy a sommás vélemények sosem objektívak. Azért ebben benne van, hogy az általánosítással én sem értek egyet.
- Azt írtam ugyan (és ehhez tartom is magam), hogy valóban sok ember ilyen, de írtam azt is, hogy még attól is óvakodnék, hogy ezeket többségnek nevezzem.
-Azt is írtam, hogy a "mónikashow" és társai szerintem már következmények, nem okok.
Nem tudom, mennyire jött át, de első, talán túl hosszú hozzászólásom arra akart kilyukadni, hogy megértem, honnan származik a kérdező véleménye, megfigyeléseivel részben egyetértek, de a végkövetkeztetéseivel nem.
A második kommentemmel ezt próbáltam nyomatékosítani.
Látom ,eléggé elharapózott a vita, nem akarok senkit megbántani, de mintha már mindkét oldal csak arra használná a kis vitalogikai beszúrásokat, hogy objektív köntösben hülyézze le a másikat.
Kis higgadtsággal vissza kéne térni az alapokhoz, a kérdéshez és kiderülne, hogy a két vitaoldal véleménye olyan nagyon nem is tér el egymástól, csak a szavakon lovaglás ezt nem engedi egyik oldalnak sem észrevenni.
Persze ez csak egy privát vélemény.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Tehát ha jól értelek, akkor külső tulajdonságok mentén szabad általánosítani, de belső tulajdonságok mentén nem és nem is lehet? Elmagyaráznád, ebben hol a logika? Tényleg nem vágom."
Ezt mondom, ha nem érted, akkor nem érted. Mivel ezt hoztad fel példának, tudom, hogy nem érted.
Komolyan nem érted? Tényleg? Mert ha nem, akkor te is baromi sok Mónika show-t nézhettél.
Tényleg nem érted, mi a különbség a külső és a belső közt? Nem lehetsz ennyire ostoba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!