Ti szerettek élni? Ha igen, miért, és ha nem, miért nem?

Sokáig nem szerettem élni és ettől nagyon rosszul is éreztem magam. Aztán már annyira utáltam mindent és mindenkit, köztük magamat a legjobban, hogy nem maradtak barátaim, egyetlenegy sem. Ekkor minden teljesen mindegy lett, még az is, hogy élek–e vagy meghalok, csak úgy lézengtem a világban és hagytam, hogy történjenek velem a dolgok ahogyan maguktól jönnek. Aztán meguntam, mert ez iszonyú unalmas tud lenni, hogy vársz az életre vagy a halálra, tökmindegy mire, valamire ami nem jön el... Akkor eldöntöttem, hogy mivel az élet is legalább ugyanannyi vesződséggel jár mint a halál – viszont valamelyest kevésbé fájdalmas –, inkább élni fogok. Kerestem magamnak valami célt, ami nem túlságosan megvalósíthatatlan. Az én esetemben azt, hogy interneten keresztül segíteni fogok emberek lelki eredetű problémáin, ha tudok... Meg, hogy könyvet fogok írni ha törik, ha szakad. Ennyi, bejött az elképzelésem, működik. Progress... Szeretek élni. Ennyire egyszerű, nem kell hozzá túlságosan nagy gógyi, az elviselhető élet csak szervezés kérdése és ez igaz minden szinten. Az élet különben egy nemi úton terjedő halálos betegség, előbb–utóbb mindenki belehal, nem lehet elkerülni. De mindennek megvan a maga ideje és a halált kifejezetten nem jó siettetni, még akkor sem, ha pokol az életünk. Mindig van kiút és ez néha csak egy egészen apró, dolog, ami azelőtt is ott volt, csak elkerülte a figyelmünket. Aki hisz magában, az csakhamar megtalálja majd a párját, a hivatását, a boldogulását, egyszóval amit keres. Magunkban kell hinni, nem másokban, ez ami segíthet kikecmeregni a gödörből...