Mit gondoltok erről?

Pszichológussal kéne beszélned, ha úgy érzed, hogy egyedül nem tudod feldolgozni ezt az egészet. Családterapeuta sem lenne hülyeség, ha édesanyád próbálkozik azzal, hogy rendbejöjjön a kapcsolatotok.

A befelé fordulás, a magány rossz megoldás.

#1: Te miről beszélsz? A halál az sohasem humbuk, még akkor sem, ha valaki esetleg nem gondolja komolyan azt amit mondott. Még akkor sem, ha valaki csak viccől mondja. Bár itt most egyáltalán nem erről van szó szerintem. Minden esetben komolyan kell venni. Ajánlom ennek az oldalnak a nagyon alapos áttanulmányozását: [link]

Kedves kérdező! Egyébként Neked is ajánlott ezt az oldalt elolvasni, hogy képben legyél mi a teendő olyankor, ha hasonló gondolataid vannak! Ne akarj szó nélkül meghalni, ahhoz a szóhoz meg, hogy halál, még egyébként is nagyon fiatal vagy! De különben jól tetted, hogy elmondtad és segítséget kértél! Annyi minden áll még előtted az életben, nem szerencsés, hogy máris fel akarod adni, hiszen alig éltél még valamicskét! Gondold csak el mennyi minden csoda dolog vár még rád! Hidd el nagyon sok minden meg fog majd változni, ha pár évvel idősebb leszel. Akkor ha nem is máshogyan, de más fejjel látod majd a dolgokat és könnyebben megértesz majd mindent! Meg jobban, könnyebben érvényesítheted majd a saját akaratodat. Az teljesen biztos, hogy vár még rád egy szép, kiegyensúlyozott élet abban az esetben, ha Te is úgy akarod! Ami volt, azzal ne foglalkozz, felejtsd el és inkább csak magadra koncentrálj! Ami volt, azzal meg tényleg ráérsz még később foglalkozni, ha nagyon leszel. Ne másokkal foglalkozz, hanem azzal, hogy Neked jó legyen! És ne utáld magad, mert mindenkiben van valami szerethető; benned is, ebben teljesen biztos vagyok! Láttam már jónéhány dolgot az életben, de olyat még sohasem láttam, hogy valaki nem talált volna legalább egy embert magának aki szereti! Ha nem is megy könnyen, az sem azt jelenti, hogy lehetetlen. Lehetségeses! Lesz aki szeretni fog Téged, csak szépen, türelmesen ki kell várni, ameddig előkerül! Múltbéli dolgokon meg nem érdemes ennyire elkeseredni, hiszen azok már elmúltak, utólag már nem árthatnak senkinek sem! Próbálj megnyugodni és semmiképpen ne gondolj arra, hogy megölöd magad, mert az mindennél sokkal rosszabb és onnan már egyáltalán nincs semmi visszaút. Na, az tényleg nagyon rossz, a lehető legrosszabb. Akár még a feneketlen pokol mélyéről is vissza lehet mászni a napvilágra! Nekem sikerült és Neked is sikerülni fog! Itt vagyunk, segítünk! Erős vagy, menni fog, nem lesz semmi baj! A pszichológus is jó megoldás lehet, esetleg érdeklődj az iskolában hogy mikor lehetne vele beszélgetni. Biztosan tudna hasznos dolgokat tanácsolni!

Kedves 3-as, volt olyan időszak, amikor az is bizonytalan volt, hogy lesz-e fedél a fejem fölött, soha nem bízhattam kiskoromtól kezdve a szüleimben/bátyámban, kevés barátom volt, és elég fiatalon bőven kijárt anyagi/szociális/párkapcsolati/alkohol-problémákból, voltak olyan hónapok, hogy alig szóltam valakihez úgy egyáltalán. Mégsem jutott SOHA, EGYSZER SEM az eszembe, hogy kárt akarok magamban tenni, vagy meg akarok halni.

A különbség az, hogy míg az évek során én kialakítottam magamnak egy (relatíve) normális életkörülményt, addig az ilyen "szenvedni akarok/meghalnék" típúsú emberek általában sehová nem jutnak az életben egyáltalán. Egyébként meg én is jártam pszichológushoz, nem féltem segítséget kérni, felismertem, hogy baj van, és segített is.

Ha egyvalamire megtanított ez a teljes gyerek- és fiatalkoromon át tartó lelki megaláztatás, akkor az az, hogy a halál, és az ezzel dobálózó emberek egy nagy humbuk. Soha, semmilyen körülmények között nincs az a helyzet, amiből ne lehetne úgy gondolni, hogy "minden rossz, de legalább ez meg ez annyira nem", ne lehetne továbblépni. Az ilyen emberek pedig még azt is rosszul csinálják, hogy felhívják magukra a figyelmet. Én is figyelem- és szeretethiányos voltam, (utóbbi a mai napig), de ilyen soha meg sem fordult a fejemben. Ráadásul fiú vagyok.

Idézem is, ezt pszichológusok írták:

"Nincs egyedül. Élete során sok embernek van öngyilkossági gondolata. Az öngyilkossági gondolatok, érzések nem jellemhibára utalnak, nem jelentik azt, hogy Ön őrült, bolond, gyenge jellem vagy zavarodott. Pusztán annyit jelent, hogy jelenleg több fájdalmat él át, mint amennyivel meg tud küzdeni. Ez a fájdalom jelenleg mindent elárasztónak és örökkévalóságnak tűnik. De idővel és megfelelő támogatással túl tud lenni ezeken a problémákon és a fájdalmas, öngyilkossági érzések elmúlnak."