Annyira utálok élni, hogy egy kérdést se tudok megfogalmazni?

Pedig az élet jó buli. Kirándulhatsz a gyönyörű természetben, olvashatsz remek könyveket, hallgathatsz jó zenéket, jól érezheted magadat a barátaiddal vagy a pároddal - ha 10 percre, ha 10 évre, mindegy. Találhatsz olyan munkát, amit szívesen csinálsz és nem sz-r, és ha meg is szűnik a munkahelyed X idő múlva, kit érdekel? Lesz másik.

Az, hogy valami egyszer majd megszűnik, nem jelenti azt, hogy sosem volt jó és értékes. Egyszer úgyis meghalunk, szóval akkor már csak azért is érezzük jól magunkat ebben a pár évtizedben.

Minek? Semminek.

Kezdesz rájönni a lényegre, ezen sokan átesnek, és másokhoz hasonlóan majd te is továbblépsz erről a szintről.

Mikor az emberben tudatosul mekkora foskupac az élet, az nyilván csalódás.

Mikor rájön, hogy kb lehetetlen tenni ellene, az is az.

De aztán az ember belátja, hogy csak ezért mégse kötheti fel magát, mert az mekkora ratyiság lenne. Meg nehogy már...

Szóval idővel az ember eljut arra a szintre, amit ahhoz tudnék hasonlítani, mint amikor egy sportoló az esélytelenek nyugalmával indul el egy versenyen.

Aztán mikor lehull róla a teljesítmény kényszer, leszarja az egészet, akkor élete legjobb teljesítményét nyújtja, és minden várakozás ellenére, megcsíp egy dobogós helyet.

Az életet se kell annyira komolyan venni, nem kell értelmet keresni neki, nem kell agyon filózni.

Telibe kell szarni, röhögni a sok hülyén, és élvezni, ahol és amit lehet.

Azt mondod, a párkapcsolatok nagy része hazugság.

Ha ezt belátod, és elfogadod, akkor máris elértél egy olyan szintre, hogy magaddal szemben nem vagy hazug, és így a párkapcsolatod sem, lesz hazug.

Lehet, hogy párkapcsolatod se lesz, de ha lesz, az őszinte lesz, mert ha hazugságra épül, akkor lapátra teszed az illetőt.

A munkahely élből szar.

Ezt vagy benyeled, és röhögsz a saját nyomorúságodon kínodban, vagy megmondod a munkaadódnak, hogy bekaphatja, és leszámolsz.

De ami a legnagyobb hülyeség, és legkártékonyabb magaddal szemben, az az, hogy ezen aggódsz, vagy sajnáltatod magad, vagy idegeskedsz, vagy bármilyen más negatív energiával töltöd meg a gondolataidat.

Mint én. Utálom az egészet. Karriert buktam, párkapcsolat nem is volt, barátok már nincsenek. Egészség pocsék, vacak munka a semmiért. Gyűlölöm, szívből gyűlölöm az egészet és ahogy a #4-s írta kárt nem szeretnék magamban tenni (igazából csak a fájdalomtól félek), de hacsak nem esik a fejemre egy tégla, a kövi 40-50 év k_rva hosszú lenne....

28/F