Beteg a lelkem, egy magánbirodalom. Soha senkit nem tudtam közel engedni magamhoz, magamnak is csak hazudni vagyok képes. Képes lenne valaki meggyőzni róla hogy tegyek az ellen hogy ez így folytatódjon?

Szerintem írj, bar lehet szoktal, mert nagyon szepen fogalmazol.

En is hasonlo lelkuletu vagyok egyebkent.

Szerintem nem lehet épp valami komoly dilemma az, hogy a saját eddigi életedhez akarsz-e ragaszkodni, vagy megváltozni, és közeledni másokhoz.

Nekem az jutott eszembe 1-1 sorról, hogy csalódott érzelgősség és ezzel járó rágódások.

Nincs olyan, hogy "két út", alapjába véve minden ember ragaszkodik az eddigi életéhez, és régi álmaihoz, közben változtat azokon az oldalain, ami konkrétan zavarja őt.

Koncentrálj arra, ami téged boldogtalanná tesz, és ha sikerül reményteli betekintést nyerned a hiányos részek betöltésére, akkor az életed minden oldala felfénylik, mindennek örülni fogsz, nem csak annak akit képes lettél szeretni, mondjuk.

Ha sikerül elboldogulnod a "magánbirodalmad" kívüli világon legalább egy kicsinykét is, akkor büszkén térhetsz vissza oda, úgy hogy közben nem érzed idegennek azt, amit azelőtt annak tűnt.