Kinek milyen tervei vannak a következő pár évben? (Mondjuk 5) Vagy mit szeretne elérni?
Meg van mindenünk, családot szeretnénk, remélem, a következő 1-2 évben sikerül. Ezen kívül szeretnék megtanulni rendesen olaszul. Kicsit már tanultam, nem akarom, hogy kárba vesszen, amit eddig tudok.
És van egy listánk, hogy hova szeretnénk eljutni. Ezen folyamatosan "haladunk" minden évben.
Szerencsére az idei évem elég sikeres volt eddig, meglett a diplomám, meglett a nyelvvizsgám, sikerült a KRESZ vizsgám, eljegyzett a párom és egy elég szép összeget félre tudtam tenni.
Szóval szerencsére idén sok mindenbe belehúztam.
Viszont a jogsit be kellene fejeznem minél előbb, ehhez nincs sok kedvem. Illetve új munkahelyet kellene találnom, és lakást kellene vennünk. Ha ez mind megvan, akkor jöhet a baba :)
Más tervem nagyon nincs.
21N
Mesterképzést most kezdtem, és remélhetőleg 2 év alatt be is fejezem, aztán a mesterdiplomámmal el is szeretnék valahol helyezkedni. Jogsit már jó pár éve megcsináltam, viszont azóta szinte semmit se vezettem(szüleim csak ritkán adták kölcsön a kocsijaikat), úgyhogy majd egyszer rá kell szánnom magam, hogy vegyek pár órát, és újra belejöjjek, mert venni akarok egy saját autót. Lakásom az van, de jelenleg ki van adva, a következő 5 éven belül sztem oda fogok költözni, remélem addigra a szerelmet is megtalálom, és együtt lakunk majd ott. Utazási terveim is vannak bőven(minden évben legalább 2-3 helyre el szoktam utazni külföldre), most épp Thaiföld, Ausztrália meg Új-Zéland van tervbe véve. Szerencsére van elég sok félretett pénzem, mivel vannak jó üzleti befektetéseim, remélhetőleg a következő 5 évben nem fogom ezt mind elszórni, hanem majd még több lesz.
Hát nagyjából ennyi.
23/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!