Volt nálatok tegnap vihar? Ha volt hogy tetszett?
Székesfehérvári vagyok, imádom a vihart, de most majdnem elsírtam magam. Kertes házban élek, és csak néztem tehetetlenül az ablakból, az ajtóból ahogy a tornádó szétszedi az udvart és letördeli a diófa ágait, szétbontja a nádkerítést, viszi a kerti székeket, majd rákontrázott egy kis jéggel és az autóra gondoltam, amivel épp, hogy arrébb álltam a vihar előtt a diófák alól. Meg a medencére is gondoltam közben, hogy ha az egyben marad, akkor elmondok egy hálaimát. Egyben maradt. A műhelyemben dekkoltam a kutyákkal és ők is megvoltak szeppenve. Amikor durván felerősödött a szél, már azt hittem hurrikán lesz, alig bírtam a kifelé nyíló műhely ajtóért nyúlni, hogy becsukjam. Majd ott ültem a kutyákkal a fülledt bezárt műhelyben, és csak hallgattam ,hogy hogyan hullanak az ágak. Majd egyszer csak vízcsordogálást hallottam, és vettem észre, hogy beázik az ablaknál és folyt rá az ablak alatt lévő asztalra a papírjaimra, amit épp előtte kezdtem szétválogatni. Fejvesztve kezdtem rongyokért szaladgálni, hogy felitassam és visszatartsam a vizet. Áram ennél az epizódnál már jó ideje nem volt. Mikor hallottam, hogy enyhül a szél. kinyitottam az ajtót, és azt vettem észre, hogy egy hatalmas diófa ág a képembe lóg. Még fent volt a fán, de valamiért lejjebb került az eredeti helyétől. Azóta sem tudom hol repedt el, de nem merek alatta elhaladni sem. Le kellene fűrészelni, de nő vagyok, jelenleg egyedül vagyok, mert a párom külföldön melózik, , és épp el van repedve a bordám. Épp elég volt lehúzkodnom a lehullott hatalmas ágakat az útból. Ma az autómról egy vödörre való túlérett meggyet távolítottam el, mivel tegnap a diófa helyett inkább a zsengébb meggyfákat választottam parkolásnak. Más lehetőség nincs, mert végig fák vannak az udvarban.
Szóval élveztem minden percét.
Gyilok volt, nem tetszett. Attól féltem leviszi a háztetőnket.
Budafokon rendesen feküdtek a fák az utakon estére, hirdetőtábla se sok maradt a lábon. Ha jég is lett volna, ma nem lett volna mit leszedni a barackfáról...Ilyen vihart még nem láttam, mióta az eszemet tudom.
Nálunk több mint 110KM/H volt a vihar. Beázott a pince első és hátsó. Aztán nagyon félelmetes volt a sok villám!!! :-) :-) :-) hú,nagyon nagy volt, még jég is szakadt! :-)
De dörgött,villámlott keményen! Azt jittem hogy itt a világ vége!
Félek a vihartól!
Főleg az ijesztő csúnya sötét felhők...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!