Mit gondolnátok egy lányról, ha ilyesmit mesélne? Elmebeteg?

"Nem messze a folyótól táboroztunk le.

Mögöttünk erdő, előttünk víz, a barna, süppedő, homokos talaj meredeken lejtett. Balra a nádas árnyékában régi vízimalom állt, kisértetiessé téve a hely hangulatát.

A távolban a túlpart irányában fehér fények ragyogtak a víz felett.

A vízhez közeledve egyre hűlt a levegő. A hullámok ritmikus mozgása nyugalommal töltött el, az esti félhomály ellazította a szemeim.

Egy pillanattal később azonban rossz irányt vettem. Először csak ok nélküli félelem töltött el, az a fajta, amikor földbe gyökerezik az ember lába, mintha valami iszonyatosat látna. Ennek ellenére a víz úgy vonzott, mint kalózt a rablott kincs.

Néha visszatekintettem a tábortüzünk irányába, és úgy éreztem magam, mintha nem maximum ötven méterre távolodtam volna tőle, hanem mérföldekre. Ezen a részen már csípett az éjszakai levegő.

A félelemérzetet lassan fizikai tünetek kísérték. Előbb csak szédülés, majd éles fájdalom a szívem táján. Éreztem, ahogy lassul az agyam, tompul az érzékelésem, de a hajtott a kíváncsiság, mivel biztos voltam benne, hogy a helynek köze van az állapoztomhoz.

Nem sokára elértem azt a pontot, ahol két folyó torkollott egymásba.

A következő percekről csak zavart emlékeim vannak. Láttam fodrozni a vizet, ahogy az apó hullámok egymás fölé kerekedtek, majd lágy ölelésben buktak a síkos talajra.

Ezt követően ájuláshoz hasonlatos érzés járta át a testem, a lábaim ellazultak, az agyam kikapcsolt.

Felocsúdva távolodni kezdtem a helytől, ám csak nem értem el a táborunkat, mintha mind térben, mind időben jóval messzebbre jutottam volna"

Állítólag megtörtént