Ki volt Elin Krantz? Miért veszélyes a multikulti? Miért baj, hogy egyre több a bevándorló?
HÜLYE DEMAGÓG F**Z vagy.
Tudod mit tettek a "bevándorlók"? Felépítették az USA-t, behozták a puskaport, a hajózást, az iránytűt, a számítógépet, az atomerőművet - gyakorlatilag MINDIG MINDENT BEVÁNDORLÓK TALÁLTAK KI.
Na kopás vissza a kő alá ahonnan gyütté.
Azok európaiak voltak!
Kongó után Svédországban követik el a legtöbb nemi erőszakot a világon.
A Svéd Bűnmegelőzési Tanács (Brottsförebyggande radet vagy BRA) szerint a megtorlástól való félelem miatt az áldozatok alig 5-10 százaléka tesz feljelentést a rendőrségen. Svédországban évente 60 ezer (!) nemi erőszakot követnek el, vagyis ötezret havonta, kb. 165-öt naponta - hússzor többet, mint a többi európai országban. 2009 és 2010 között 12 százalékkal növekedett a nemi erőszakok száma.
Az Emberi Jogi Szolgálat felfedi, hogy a csoportosan elkövetett nemi erőszakok száma 1995 és 2006 között 377 százalékkal nőtt, a közterületen elkövetett erőszakos közösülések száma pedig 1975 és 2007 között megháromszorozódott.
És hogy mindennek mi az oka? A meglehetősen "halvérű" hírben álló svéd férfiak valójában ilyen vérmesek lennének? Szó sincs róla. Az európai kontinensen (Franciaországgal holtversenyben) Svédország szenvedte el a legnagyobb mértékű harmadik világbeli, muzulmán bevándorlást, olyannyira, hogy például Malmö lakosságának egyharmada muzulmán, a svéd lakosság médiatikus agymosása viszont olyan mértékű, hogy ellenállás szinte nem tapasztalható a bevándorlással szemben...
Liberális F**Z vagy, kedves első!
Sok ilyen eset történik mostanában.
Szerintem, barátkozz a bevándorló, "menekült" szegény "emberekkel"...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!