Hol voltatok/mit csináltatok a 2006. augusztus 20-i viharok idején? (Ha emlékeztek rá. )

Itthon, néztem a Tv-t .

Nálunk nem volt vihar :)

Otthon (Bp., XXI. ker.)

Apukám pont akkor ért haza, amikor annyira fújni kezdett a szél. És arra emlékszem még, hogy már az elején érezhető volt, ez most egy nagyon komoly vihar lesz.

2006.augusztus 20-án mindössze 7 éves voltam. Ez a nap örökre bevésődött az emlékezetembe, soha nem fogom elfelejteni. Én augusztus 20-án nem ünneplek,hanem gyászolok!

Íme az én történetem,kronologikusan, kivövetkeztetett percekre pontosan:

Este negyed kilenckor szálltunk fel a metróra,ami eleinte

nem akart beindulni.A sofőr először mindenkit leszállított,és 5 perces késéssel indította el a

szerelvényt.Fél kilencre a Deák Ferenc téren voltunk,ahonnan 10 percnyi séta a tűzijáték hely-

színe.

20 óra 43 perc:Egyre a tömeg közepébe sodródunk,és én észreveszem,hogy nincs nálunk esernyő.Apám

üvölteni kezd velem,mert azt szeretném,hogy visszaforduljunk.A lehető legagresszívebben akarja a

saját akaratát érvényesíteni.Mindenki előtt megaláz,és néhányan nevetnek rajtam.Ők is megaláznak,

de muszáj tartanom magam.Nem akarom,hogy gyengének lássanak.

20 óra 58 perc:Már szinte biztos vagyok benne,hogy nem fogom túlélni.Az ég dörög,az egyik hídon állunk.Melletem 2 méterrel két részeg huszonéves,akik azt üvöltik,milyen fantasztikus lesz esőben

nézni a tűzijátékot.Egyikük ordítását azonban az egyre hevesebb szél nyomja el.

20 óra 59 perc:Már édesanyám is aggódik.Az utcai közvilágídást a hivatalos szervek,az esemény rendezői lekapcsolják.Néhányan taposni kezdenek a lábamon.A szüleim úgy döntenek hazaindulunk,de

a tömeg egyre beljebb sodor bennünket.Apám ordítani kezd egy vele hasonló korú férfival,aki rálépett a lábára,de a zajt elnyomja egy újabb égzengés.

21 óra 00 perc:Édesanyám megszorítja a kezemet,és ebben a pillanatban elkezdődik a tűzijáték.Az emberek

sikítanak,és én a földre esem.Édesanyám próbál kihúzni a tömegből.Az eső egyre jobban zuhog.

Feltámad a szél,és érzem,ahogyan kisebb jégdarabok zuhannak rám.Sikoltásokat hallok.Mellettem

egy fiatal lány zuhan le a földre.A keze és az orra is véres,és könyörög,hogy segítsenek rajta,mert

terhes...Ekkor valaki átzuhan rajta.A többit már nem látom,édesanyám rohanni kezd egy bank

felé,ahová be szeretne húzódni.Valami majdnem eltalálja a szememet.3 centiméteren múlik…

21 óra 01 perc:Leérünk a hídról,és a tető alá húzódunk.Talán most a legerősebb a vihar.Iszonyatos fájdalmat érzek mindenhol,és attól félek,a szél és az eső szétvágja a karomat.A jég ereje betöri egy részen a

tetőt a fejünk fölül.Egy férfi odaugrik,és próbálja megtartani.Csak egy kis ideig sikerül neki,utána

megcsúszik és leesik a földre.A vele lévő lányra zuhan,aki felüvölt a fájdalomtól.Közben a jég is

zuhog rájuk.

21 óra 02 perc:Sátrak dőlnek össze,és a szél által elsodort tartóoszlopok embereket ütnek le.A szél a Duna

korlátjához nyomja az embereket.Az alsó rakparton lévő emberek a korlátokon keresztül próbálnak

feljutni a felső rakpartra,de lezuhannak.Kidől egy fa,ezt a saját szememmel látom.Hallom,ahogyan

a tömegben üvöltenek,és mellettünk mutatnak egy pontra:”Az az ember epilepsziás rohamot kapott.”

Kinézek a fal mögül,dacolva az iszonyatos jéggel.A látványt talán sosem fogom elfelejteni.A férfit

a rohama közben cserepek találták,valamelyik a combi ütőerét is elvágta.Épp most egy cserép

is a fejére hullik,ami leteríti a földre.Tízen ugranak hozzá,de egyiküket szintén eltalálja valami.

Édesanyám visszahúz,hisz ő is lát mindent…Egész testemben reszketek,és majdnem összeesem.

21 óra 05 perc:Folytatódnak a borzalmak.Édesanyám mellett csapódik le egy cserép.Valaki egyre beljebb taszít,majd a tömeg csaknem a jégzuhatagba sodor.

21 óra 07 perc:Egy sérült férfi be akar rohanni közénk,de egy számomra ismeretlen férfi arrébb löki.A vérző,

hajléktalannak kinéző úr rátámad,s mintha kés élének fényét látnám gyilkosan megcsillanni

valamelyikük zsebében.De tovább már nem látom őket:eltűnnek,de egy kiáltás messze hallatszik.

Néhányan kirohannak a tető felől,de megcsúsznak,és a földre zuhannak.Elfordítom a fejem ismét,de

ekkor az epilepsziás rohamot kapott férfi látványa tárul elém.Úgy érzem,hamarosan tényleg meghalok,hiszen a vihar nem csendesül.Az élet és a halál gondolatainak fel-feltörő elegye

ég fejemben.

21 óra 09 perc:Mindezidáig folytatódik a pokol,és ebben a percben talán lecsendesül.Kimerészkedünk a

bank eresze alól,de tragikus látvány tárul a szemeim elé.Mindenhol vér,épp megérkező mentősök

és rendőrök.Egy nő azt kiabálja,valaki mentse meg a gyermeke életét,mert meghal…A kidőlt fák

alatt emberek fekszenek.Valaki meghalt,valaki elvesztette a kezét,vagy a lábát.Könyörögnek az

istenhez,hogy ne haljanak meg.Még mindig nincs közvilágítás,és néhány mentős is megsérült.

„Kevés a mentőautó,és a túloldalon is vannak halottak”-üvölt egy orvos…

Elindulunk a metró felé,miközben minden kávézó ablaka betört.Van egy pincér,aki a földön fekszik,

mozdulatlanul.Sokan állják körbe,és megérkeznek hozzá a mentők is.

Nem tud legördülni egyetlen könnycsepp sem a szememen.Már nem,hiszen az élet megtört,és

még rengetegszer meg fog.De nagyon félek,és édesanyám szemébe szeretnék nézni.Ő hangtalanul

továbbra is szorítja a kezemet,a biztonság halvány lángját nyújtva vezet a metró bejáratához.

21 óra 13 perc:A Deák Ferenc téren sikító emberek a metróban.Egy elégedetlen,dühös,agresszív férfi egy rendőrre veti magát,aki éppen egy kismamát próbál megnyugtatni.Talán ugyanaz,aki a hídon

lezuhant a földre.Néhányan sírva keresik rokonaikat,valaki artikulálatlanul kiabál a mellette lévő embernek,de ő tovább megy…Észreveszek néhány vértócsát.Valaki egy ilyen vértócsa mellett

ül,és sikít a félelemtől.Egy férfi nevét kiabálja,de ő nem jön.Édesanyám inkább eltakarja a szemem,de most már mindegy.Az élet megmutatta a kegyetlen oldalát…