Ott voltál 2006. augusztus 20-án, Pesten, a tűzijáték alatti viharban? El tudnád mondani részletesen, mit éltél át?

Én is ott voltam az Erzsébet híd közepén. Nagyon durva volt, ott is fújt a szél mint állat, meg por kavar meg minden amit eltud képzelni az ember. Akkor voltam 17 éves a barátnőmmel voltunk ott kettesben, mert a szülinapját tartottuk és akkor egy egész estés romantikát is beiktattunk volna, egy nyugodtabb szabad helyen, de ez lefújva volt. Amikor jött a vihar hirtelen széllel meg esővel akkor egyből már az emberek őrülten mentek a saját fejük után, én a barátnőmet átkarolva vágtam át magam a tömegen, tapostak mindenkit, aki elesett vagy páran át is mentek rajta de szerencsére fel is segítették az illetőt, akkor ugye faágak mindenhol, akkor annyira siettünk hogy gondoltuk a híd alatt el leszünk ameddig el nem vonul de akkor már száraz rész nem volt rajtunk, a telefonom tönkrement a pénzem szétázott, szerencsére nem volt nálam az összes, a cipőm teljesen tönkrement. A barátnőm is bőrig ázott meg is fázott szegény. Akkor kikötöttünk az alsó rakparton akkor lehetett a viharközepe de egyszerűen akkora tömegnyomor volt hogy úsztunk a tömegbe egyszerűen mintha a víz sodort volna ezt úgy kell elképzelni, és akkor nem tudtam hogy mi legyen a barátnőm szorosan belém kapaszkodva védte magát, akkor ott az ilyen árusok pavilonja szét eső félben volt, egy reklám ponyva is már leeső félben volt, azt le is szedtem mert vastag anyagból volt és hogy azzal védjük magunkat az eső miatt legalább. Amikor az épületeknél voltunk akkor onnan is törmelékek estek szanaszét egyik fejen is talált de nem lett semmigond csak egy is pukli szerencsére.

Az aluljárók tömve voltak.

Arról nem is beszélve hogy mekkora hangoskodás meg pánik volt ott utólag napokig a TV-be nézve meg otthon az interneten is kicsit bogarásztam és tényleg voltak olyan felvételek amik durvábbak voltak mint amit a saját szememmel láttam, de az sem volt piskóta amit én láttam. Barátnőm szegény annyira félt hogy már sírt a félelem miatt. ő nálam 1 évvel volt idősebb a táskája elszakadt az útlevele totál rongyosra ázott, mert akkor a személyije helyett használta.

Rajta egy egybe ruha volt vékony anyagból és annyira átütött a víz miatt hogy lehetett látni a bugyiját meg a melltartóját is. Akkor volt hogy a reklám ponyvával tekertem körbe hogy legalább takarja valami mert semmi pulóver nem volt nálunk, pedig vittem volna csak a nagybátyámnál hagytam ahol megszálltunk. Na akkor egy lépcsőházba mentünk be, egy ottani ember rendes volt és mindenkit beengedett aki arra járt.

Amikor vége volt a viharnak, mentők, tűzoltók hada elrongyolva az utakon, csak úgy néztünk hogy mekkora pusztítást okozott. A pavilonok nagy része totálkáros lett faágak mindenhol, rengeteg megrongálódott autó a vihar miatt. A barátnőm táskájából szó szerint ömlött ki a víz, ő telefonja túlélte nagy nehezen azon hívtam fel nagybátyámat hogy jöjjön elénk vagy mondjon egy buszt vagy villamost ami hazatud vinni vagy legalább félútig elvisz, mert a nagybátyám az Árpád hídtól nem messze lakott, de durva volt a helyzet, és mondta hogy ő nem tud elmenni értünk mert ott is rongált a vihar és az autójára is estek nagyobb faágak amik berepesztették elég durván a szélvédőjét. Aztán nagy nehezen visszaérkeztünk, de szinte egész úton megállás nélkül dolgoztak a kár helyreállítók, a turisták is kétségbeesve mentek hazafelé, rengeteg kisgyerek volt ott akik teljes pánikba voltak, rengeteg sérültet láttam akik az eset után másfél órával később kaptak csak segítséget meg ellátást, rengeteg autó tulajdonost akik a fejüket fogva nézték a félig megrongálódott autójukat.

Amikor visszaértünk nagybátyámhoz akkor láttuk pont a TV-be hogy már 2 halottja van ennek a tűzijátéknak meg sok mindent ott tudtunk meg.

De nagyon nem néztük a TV-t mert inkább átöltöztünk meg a vizes cuccunkat dobtuk le magunkról, meg hagy ne soroljam még.

Nagyon durva volt ez az egész. Másnap mentünk el cipőt venni meg kicsit körülnézni a közelben hogy ott mi volt és még akkor is takarították el a romokat meg minden.

Amikor hazaértünk anyámék meg anyósomék 2 órán keresztül kérdeztek minket hogy mi volt meg minden. Anyámék csak másnap értesültek arról hogy gáz volt a fővárosba és bepánikoltak mert reggel nem tudtak elérni, és amikor nagybátyám felhívták akkor mondta hogy a telefonom tönkrement de jól vagyunk, alszunk meg pihenünk.

Nem csoda hogy bepánikoltak, tényleg durva volt.

Ezt sem kívánom senkinek.

Erről annyit hogy már a 17:30-kor kiadták a piros riasztás Dunántúlra, tehát lehetett tudni hogy közelít a vihar, 18:30-ra ezt az egész országra kiterjesztették, és 19:40-kor külön Budapest is ki lett emelve (le lehet csekkolni). Ez igenis az OMSZ és az OKF felelőssége hogy nem lett lefújva az egész, mert a vihar már jóval előbb belépett nyugaton vagy a nyugatabbra lévő országokba és lehetett tudni milyen erejű. halálos áldozatok és sérültek igenis mind ezeknek a baklövéseknek a hibája. Egyébként tisztán emlékszem hogy kb 1 órával a tűzijáték előtt már láttam gyanús felhőket közelíteni és merengtem is hogy nem-e fog emiatt elmaradni a műsor.

A viharról meg annyit, hogy modern kor ide-oda ez a természet ereje.

Soha nem fogom elfelejteni,pedig már 10 éve történt. Párommal, az ő két nagylányával, és az egyik lány fiújával voltunk kint. A rakparton voltunk, hogy jól lássunk mindent, és szerencsére egészen közel parkoltunk az autóval. (Ez volt az egyetlen olyan alkalom, amikor nem tömegközlekedéssel mentünk tűzijátékot nézni, azóta is áldom a szerencsénket emiatt.) A lányok szegediek voltak, nekik ez volt az első tűzijátékuk.

Én rettegek a vihartól, mert korábban is volt már rossz élményem. De - talán éppen ezért - előre megérzem, amikor cudar idő jön. És így volt ez azon a napon is...

Már órákkal előtte ott voltunk. Sütött a nap, fagyiztunk, bohóckodtunk. Aztán, ahogy telt az idő, egyre furcsább lett a levegő... Megváltoztak a színek... fülledt, feszültséggel teli lett minden.

Aztán a távolból megláttam közeledni a fekete felhőket. Két irányból. Látszott, hogy pont a Duna felett fognak összetalálkozni...

Ekkor már mondtam a többieknek, hogy valami nagyon rossz jön, lehet, inkább el kellene menni innen. Persze nem hallgatott rám senki, hiszen "egy kis eső, meg a viharfóbiám miatt" nem fogjuk kihagyni a tűzijátékot. Pár perc múlva már könyörögtem nekik. Semmi hatása sem volt. Odabújtam a páromhoz. Nem mertem az égre nézni.

Aztán egyszerre csend lett. Nagyon nagy, mozdulatlan csend. Szinte még a Dina vize is mozdulatlanná dermedt.

"Most már mindegy."- zokogtam. A mély csendben szinte érezni lehetett a feszültséget. És aztán elkezdett iszonyú erővel fújni a szél...

Az ezután következő dolgok összemosódtak. Perceken belül óriási lett a hangzavar, leszakadt az ég. Állandó dörgés, nappali fényt okozó villogássorozat kezdődött, nem lehetett tudni, hogy a tűzijáték robban-e éppen, vagy a menny dörög. Mindenhonnan ömlött a víz, oldalról a koszos Duna vize, és a sár csapott az arcunkba, felülről az eső ömlött. Sikoltozó emberek mindenütt. Szemét, és tárgyak repkedtek a levegőben. Látni alig lehetett, mert a szemünkbe csapott a sáros, vizes szél.

Egymást fogva araszoltunk előre a kocsi irányába. Én emlékszem, hogy eleinte rettegtem, szinte megőrültem a félelemtől, majd eljött egy pillanat, amikor az összes félelmem elmúlt. Amikor egyszerre elfogadtam a tényt, hogy igen, akár meg is halhatok... onnantól már sokkal céltudatosabban haladtam előre.

Óráknak tűnt, mire elértük az autót, és a vihar zöme addigra már kitombolta magát. Nem központi záras volt az autó, és mi annyira vizesek voltunk, hogy alig bírtuk felhúzni az ajtózárak pöckeit...

Hazafelé mindenütt kidőlt fákat, térdig érő vízben elakadt autókat láttunk. Mire hazaértünk, már tiszta volt felettünk az ég.

Otthon még a bugyinkból is csavartuk a vizet, akinek zárt cipője volt, nevetve öntötte ki belőle a kus pohárnyi szürke levet... mert igen, a végén már nevetni is tudtunk. Hiszen túléltük. Felhívtuk a rokonokat, mindenkit megnyugtattunk, megfürödtünk, ettünk. Párom csak másnap mondta el, hogy egy letépett kresztábla centikre húzott el a fejünktől aznap...

Azóta se voltam kint a tűzijátékon. Következő év augusztus 20.-án a Pilisben voltunk, szintén autóval. Ott is belefutottunk egy hatalmas jégesőbe... Azóta kizárólag itthon vagyok hajlandó tartózkodni ezen a napon.