Mi értelme van szerintetek az életnek, ha állandóan dolgozik valaki, mint egy rabszolga?

Esetleg akkor ha a saját tulajdonodban a saját és hozzátartozóid jólétéért dolgozol.

A szüleim a TSZ-ben dolgoztak évi 365 napot, mivel az még a kötelező munkahelyek korszaka volt. 92 éves korában aztán elmondta hogy mit csinált volna másképp. Ahogy végső napjain minden ember megbánja azt amit az életben elrontott. Azt mondta hogy nem az volt a baj hogy egész életében fizikai munkában robotolt, hanem az hogy fiatalon nem ment vissza Németországba a szabad világba és nem a saját tulajdonú gazdaságában csinálta ezt. Hanem robotolt idegenek jólétéért és azokért akik később a TSZ-t privatizálták. És én sem érzem úgy hogy ezt a haza meghálálta volna neki valamilyen formában. Elvárható lett volna hogy ha már mindenképpen privatizációra kerül sor, akkor egy méltó tulajdonrészt azok kapjanak akik megérdemlik, akik azt létrehozták. És nem pedig azok akik kihúzták magukat a munkából vagy másokat dolgoztattak hogy aztán a rendszerváltás után is tovább folytathassák ugyanazt.

Amúgy a szellemi munka is lehet ugyanígy teljesen értelmetlen. Még akkor is ha valami nagyon érdekes és korszakalkotón dolgozol. Ha valamilyen formában eltulajdonítják akár szellemi akár fizikai munkád gyümölcsét, akkor örökre elmehet a munkakedved, az kudarcélmény. Mert akik ellopják azok megerősödve még ellened is fordulhatnak.

"Sertések elé igazgyöngyeitek ne szórjátok mert eltaposák azt és belétek marnak."

(Biblia)

Amíg másnak robotolsz, nem fogja a munka meghálálni magát. Majd ha magadnak dolgozol, akkor meghálálja.

Az én életem célja az, hogy kikerüljek a mókuskerékből. 10 évet adtam magamnak erre.

Azért ennyire álom dolognak nem állítanám be az irodai munkát sem.

Az sem kellemes dolog, mikor napi 8-10 órában ülni kell a gép előtt, számolni, semmi friss levegő, semmi mozgás, hosszú távon pont ugyanúgy tönkremegy az egészsége az embernek. Nagyobb az elhízás veszélye, az ízületek is fájnak, tekintve hogy egész nap ülsz a lábad gyengül, a derekad leszakad.

Nekem is pl olyan a munkám, hogy vannak napok, hetek, mikor csak az irodában kell dolgozzak, fárad a szemem, agyam, gerinc, térd, csípő problémáim vannak fiatalon...Míg a munkásaink meg a nap felében beszélgetnek, lébecolnak. Tény hogy a fizetésünk összehasonlíthatatlan, de pont ugyanúgy rabszolgának érzem magam.

Nagyon kevés ember mondhatja el magáról hogy ő azt csinálja az s abból él amit szeret. Némi vigaszt adhat ha van valami sikerélményed a napi munkádba,netalán elismerik de ebben a pénz centrikus világban jobban vigyáz a munkaadó egy gépre mint a rajta dolgozó mentális/fizikai egészségére.

Sokan lehetnek önálló vállalkozók de nem mindenki a pénz és a rátermettség vagy alkalmasság hiánya miatt.Mindig lesznek alkalmazottak és soha nem kapják kézhez az elvégzett munka ellenértékét. Minden rendszer csak egy töredékét fizette ki régen is és most is a létrehozott értéknek. Az meg országonként változik hogy ki milyen életszínvonalon él meg a munkájából. Az itthonit tudjuk,látjuk.

Nem a sok munkában látom a rabszolgaságot hanem a függőségben. Régen a nagyapáink még kézzel arattak és maguk sütötték a kenyeret. El lehet képzelni hogy akkor mennyi fizikai munka volt. De például a nagyapám mégis boldog és szabad volt. Hogy miért? Hát mert nem voltak neki befizetésre váró csekkjei. Kivéve persze mikor már bevezették nekik a villanyt. Van egy mondás, miszerint ha társad van a munkában vagy a vállalkozásodban, akkor már főnököd is van. A mai kor embere nem is gondolja de számos társa van az életben amit másra bíz: Nem fúrt kútból jut vízhez hanem a vízóra után fizet, a vízművek az egyik társa, tehát főnökeként előírja hogy mennyit fizetsz és milyen határidővel. És sorolhatnám tovább. A nagyapáinknak még csak a természet volt a társuk meg a családjuk. Én is éltem a szüleim háztáji gazdaságában, ahol a sok munka ellenére mégis úgy éreztem mint aki nyaral. Mert akkor még a villanyon kívül a ház rezsimentes volt. A háztáji mindennel ellátott, nagyon egészségesen éltem és táplálkoztam. Sosem éreztem hogy dolgozom, főleg azt nem hogy rabszolga lennék ott. Mert én rendelkeztem életemmel.

De mára a világ megváltozott. Mert számtalan kötelezettség van amit mások írnak elő. Például a sok befizetésre váró csekk, amire a pénzt elő kell teremteni. A mai modern technikát és tudományt arra kellene felhasználnunk hogy olyan szabadok lehessünk mint a nagyapáink, de ugyanakkor modern világunk is legyen. Tehát ne otthon kelljen kenyeret sütni vagy ne kézzel kelljen aratni, vagy ne kézzel húzzuk a vizet a kutunkból. És ne a közművek vagy mások rabszolgái legyünk. Ha ebbe az irányba tekintgetünk, ez tényleges kiút lehet a mókuskerékből.

Akit érdekel milyen az a tanyasi önellátó életmód, annak itt egy film:

https://www.youtube.com/watch?v=30d8hCrGs_s

A közművektől meg havi csekkektől mentes önellátó életnek van egy varázsa. Nem ismerek hasonló életmódot, esetleg ha valaki milliárdos. Ma már üresen áll az egykori szülői ház. De a városi rohanás után kimerülve elég oda belépnem és egyből dalra gyújtok jókedvemben. Mert ma is emlékszem hogy ott voltam szabad. Városon még jól kereső diplomásként sem. Hogy is lehetnék hisz minden hónapban annyi a levonás a különféle befizetésekre, hogy azt sem tudom hány. Olyan ez mint amikor egy gyümölcsfát rágnak a hernyók és a fa szenved, erőlködik az élni akarásért. Márpedig egy gyümölcsfa is csak akkor csattanik ki az egészségtől ha azon egyetlen egy hernyó sincs. Sokan azt hiszik hogy sokat kell keresni, például havi egymilliós állást kell szerezni és akkor boldogok lesznek. Aztán úgy érzik hogy kevés az is. De nem a pénz kevés, hanem nem szabad az illető. Hisz reggel megy a munkahelyre még akkor is ha ő maga a miniszterelnök. Nem mindegy hogyan öltözik, hogy viselkedik. De egy önellátó akár bohócnak is öltözhet ha úgy tartja kedve és akkor kel mikor megunta a fekvést. Majd a tyúk alól előszedi a valódi biotojást, megsüti és jól lakik. Aki ezt az életet kipróbálta már egy tanyasi rokonánál, az kiröhög minden hazai állást. De a külföldit is. Mert megkérdi magától hogy mi a fene abban a jó. Hisz mások gazdagodnak munkájából és még bele is pofáznak életébe.