Mentálisan beteg volnék?
Szóval nem is tudom hol kezdjem. 21 éves vagyok.
Nincsenek barátaim, se barátnő, sosem volt egyik sem, úgy érzem nem vagyok képes normális emberi kommunikációra, pl. ha megkérdezi valaki, hogy mi a helyzet nem tudom mit kellene mondanom. Ha nincs konkrét téma, akkor nem tudok semmiről beszélni, sokszor úgy érzem üres vagyok belülről.
Szoktam figyelni, hogy másoknak mennyire könnyen megy a beszélgetés, ismerkedés idegenekkel, na én pont az ellentettje vagyok, egyszerűen nem tudok kezdeményezni, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért, az eddigi ismerőseimet mind valamilyen olyan úton ismertem meg, hogy ők kezdeményeztek felém.
A másik, hogy, amikor társaságban vagyok (pl. iskolában) úgy érzem egy maszk van rajtam, ami eltakarja a valódi magányos énem. Megjátszom amit az adott társaság "megkövetel", nem a valódi érzéseimet, gondolataimat mutatom.
Néha úgy érzem egy selejt vagyok, mintha nem illenék ebbe a világba. Az esetek nagy százalékában igazából nem is vágyom emberi kapcsolatokra, vannak olyan napok, hogy a családon kívül egy szót nem váltok másik emberrel, de néha vannak ilyen napok -mint a mai-, amikor rájövök, hogy mennyire is borzasztóan egyedül vagyok.
Szóval a leírtak alapján szerintetek érdemes volna meglátogatnom egy szakembert?
Nem.
Nem kell szakember.
Az van hogy félsz az emberektől és ezért zárkózott vagy.
Magadat fogadd el jónak, nyisd ki a szived és lazíts.
A többiekre tekints úgy mintha már most a barátaid lennének.
Nyilván a barátoddal könnyedén beszélgetsz, akkor mi az isten nyiláért ne tehetnéd ezt másokkal ?
Az életet játszani kell nem pedig véresen komolyan venni.
Ha az úton nem nézel körül elbasz az autó, ezt veheted komolyan meg azt hogy ne vágd el a másik torkát, de minden másban játszd az életet ne görcsölj rajta.
Ezek után tökmindegy mit mondasz a másiknak, ami éppen eszedbe jut.
És aki nem olyan mint te hanem könnyedén megy neki az ismerkedés az mit mond a másiknak szerinted ?
Ugyanazt a hülyeséget ami a te fejedből is kipattan.
Be kéne basznod hogy oldódjanak a gátlások.
Aztán ha piásan már lazább vagy akkor sejteni fogod hogy józanul sem nagyobb a tét.
Igen, marhára zárkózott vagyok, és ha egy másik ember nem mutat felém érdeklődést, akkor én szinte biztos, hogy nem fogok közeledni felé, emiatt nagyon nehezen tudok kapcsolatokat teremteni.
És igen tudom, hogy ismerkednem kellene bulizni járni, hidd el voltam nemrég egy szórakozóhelyen és szörnyű volt, minél előbb el akartam jönni, láttam hogy mások jól érzik magukat, én meg csak ott ültem, mint egy szerencsétlen, nem az én világom.
A másik ok, amiért gondban vagyok az-az, hogy sem késztet, hogy új embereket ismerjek meg, a hobbijaim is mind olyanok, amiket egyedül csinálok, szóval nehéz ez nekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!