Féltek a haláltól és az idő múlásától?

Szóval, ez nekem most ott tart, hogy ugye egyszer élünk, de, de.... Nem mindegy meddig. És most lavírozok a jelen és a jövő mögött között. A jelen van mindig, de ha nincs jövő, akkor nem sok jelen lesz. Nem akarom azt sem, hogy csak a nyugdíjas éveimre készüljek, de azt sem, emiatt beáldozzam a jelent. És ezek a gondolatok 10 éves korom óta kísértenek.

Pl. Nem mentem férjhez. Nem azért, mert nem lett volna kérőm, több is, de rettegtem a megállapodástól, a végletestől. Nem azért, mert akkor hűségesnek kell lenni, alapvetően az vagyok, csak a végletesség, ami zavart, hogy akkor annyi volt, nem a saját álmainkat éljük, hanem belekerülünk a "taposómalomba".

És a mai napig nem tudom eldönteni, hogy én vagyok-e normális, és mások megalkuvók, vagy fordítva, nekem van valami gáz.

Csak egy példa, legjobb barátnőm öngyilkos lett (20 éve ismertem), pedig látszólag tökéletes házasságban élt.

Alapvetően nagyon is társas lény vagyok, csak nem tudok könnyen beilleszkedni. Sem a korosztályom elvárásaiba, sem a fiatalabbakéba. Bár a kettő meglepően azonos, de nem megy nekem.

AKi ismer, mindenki, kedvesnek, segítőszándékúnak. És az is vagyok, csak velem egy "kis" difi, hogy "más" vagyok.

Én 47 évesen is lázadó korban vagyok, ha lehet így fogalmazni, és maradok is, 70 évesen is. Csak az a fránya idő ne múlna....

Vagy ha talélnék egy olyan pasit, aki hasonló hozzám, az nagyon jó lenne, de nincs, mert mindenkit csak a pénz érdekel. Engem is érdekel, de nem elsősorban.