Örülsz a vasárnapi zárvatartásnak?
Alapvetően örülök. Mindenkinek joga van a vasárnapi pihenéshez, aki a kereskedelemben dolgozik. (Persze másnak is, de az ügyeletes orvos, a pék, a mentős nem mehet vasárnap szabadságra.. de most a boltokról beszélünk).
Szóval nehogy már éhen haljunk amiatt, mert vasárnap nem lehet vásárolni. Előre egy nappal mindenki tud tervezni és gondolkodni.
Mondom ezt úgy, hogy ma őrülten kellett volna vásárolnunk valamit.. amit nem tudtunk megtenni.
Igen. Közelről láttam egy családot, ahol anyuka a kereskedelemben dolgozik, minimum havi kétszer, de inkább háromszor vasárnap is mennie kellett. (Nem jószántából ment, féltette az állását.) A pótlékot persze ritkán fizették ki. A gyerekeknek nagyon rossz volt, hogy alig látták az anyjukat, még vasárnap sem lehettek együtt.
Erre is gondoljon, akinek most akkora probléma a vasárnapi zárvatartás.
Még annyit: 6 fős háztartást vezetek, mellette természetesen dolgozom, de eddig is megoldotta, ezután is meg fogom oldani az életünket vasárnapi boltbajárás nélkül.
Rohadt jó dolog!
Nővérem eladó,minden vasárnap dolgozott,napi 9 órában 600 ft.-ért. Ez napi 5400ft. X 4 (mert ugye havi 4 vasárnap) az 21600. Na ennyivel lett kevesebb a pénze.
Kösz Viki!
Eddig sem vásároltam vasárnap, esetleg ha kimentem a vásárba nézelődni, vettem valamit.
De a bolti bevásárlást el szoktam intézni hétköznap, amikor úgyis arra visz az utam. A fene cseszi el a hétvégéjét olyan rutinfeladatokkal, amit hétköznap is megoldhat.
Hülyeség az egész!
Kormány beadja hogy azért van hogy eggyütt legyen a család... -.- jó vicc...
Azért lesz h a kormányhoz közel álló boltok sokat keressenek majd ezzel.
Aki meg vasárnap kapott plusz pénzt hogy akkor dolgozott?! Az b*szhatja ... Otthon meg mi lesz? Gyerek gépet nyomja egésznap úgyse látom . A sok hülye meg beképzeli h mindenki szépen otthon fog társasozni... Persze
37/F - eladó
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!