Hogy létezik hogy manapság a fiatalokank (akik tele kéne legyenek energiával) nem birják a strapát, de a bő 30-40 évesek szinte pörögnek?

Azért ennyire ne sarkítsuk már ki a dolgokat!

Igen, vannak olyan 30-40, sőt 50 évesek, akik tele vannak energiával, és szinte pörögnek. Meg olyanok is, akik mozdulni is lusták. Igen, vannak, akik munka meg gyereknevelés mellett elvégeznek egy diplomát. De tudod, láttam én már nem kevés olyan embert, aki a munkaügyi hivatal OKJ-s tanfolyamát se bírta elvégezni, nem hogy munka mellett egyetemet.

Abban meg nincs semmi meglepő, ha az ember nem bírja azt, hogy egész héten le legyen terhelve. Emberek vagyunk, nem gépek, szükségünk van pihenésre is, máskülönben hamar ki lehet készülni.

Igen, van, aki bírja. Van, aki nem. Egyéni adottság kérdése. Na meg ugye az se mindegy, hogy mondjuk az egyetemet mennyire veszi komolyan.

Nincs ebben semmi "manapság", nem kell mindenre egyből a generációs ellentéttel előhozakodni, egyszerűen az ember nem arra lett tervezve, hogy heti 7 órát le legyen terhelve.

Sőt, még nagyon összehasonlítási alapod sincs, mert mondjuk nagyapáink idejéből nem sok egyetemistát tudsz mondani, aki tanulás mellett hétvégén a mekiben dolgozott. ;-)

Azt is vedd figyelembe, hogy te 19 évesen még nagyon fiatalnak számítasz. Az ember a huszas évei közepe-vége felé éri el a teljesítőképessége csúcsát. Az csak egy dolog, hogy jogilag nagykorú vagy. Majd 25-30 évesen te is többet bírnál, mivel addigra az ember már hozzászokik a munkához, a terheléshez, és nem mellesleg több élettapasztalatod lesz, jobban el tudod osztani az erőforrásaidat.

Szerintem is ez egyéni. Én 40 múltam, pörgök, dolgozom (még többet is mint a 24 éves kolléganőm, aki fél napot a telefonját nyomkodja), túlórázok, aztán hazafelé bevásárolok és kimegyek görkorizni vagy rollerezni a gyerekeimmel. Ellátom a háztartást mellette és újabban elővettem a tankönyveimet meg elkezdtem főzni tanulni, hogy bővítsem a tudásom és gyakorlottabb legyek.

Huszonévesen nem voltam ilyen, simán sírógörcsöt kaptam mert nem tudtam kivasalni egy nadrágot. Ha egyszerre főztem és más munkát csináltam, abból egy odaégett vacsora és katasztrófa-területté változott lakás lett. Ahogy írták, a szükség is nagy úr, meg szerintem néhányan tapasztaltabbak is leszünk. A munkahelyemen azt láttam, hogy néhány anyuka (nem mindegyik persze) elég jól szervezi a munkáját, mert megtanultuk, hogyan osszuk be az időnk.

Én pl. egy csecsemő mellett összeroppantam, míg amikor két gyerek volt már, egyik karomon a gyerekkel főztem, mosógépet töltöttem be, visszafelé a fürdőszobából felszedtem a játékokat, stb.

Ahogy mások is írták, egyrészt fejlődik, tanul az ember és a szükség is nagy úr.

Én a legtöbb 30-40-es ismerősömön azt látom, hogy jól érzik magukat a bőrükben. Gyerekeik vannak, de már nem olyan picikék, nem kell már rájuk non stop figyelni. Legtöbben egy műszakban dolgoznak, akik mellette levelezőn tanulnak, nekik havonta egy hét belefér. Ezzel most általánosítok, de sok házi feladatot lepasszolnak, megcsináltatnak mással pénzért és ezt megértem.

Nem tudom mennyire pörögnek, avagy sem, de emellett van idejük a családjukra.

Ez egy icipicit más, mint amikor egy húszas évei elején járó, még még tapogatózó fiatal reggeltől estig ül az egyetemen, majd végkimerülésig dolgozik és emellett még próbálja úgy szervezni az idejét, hogy a párkapcsolatára is jusson egy leheletnyi. Más az, amikor az ember munka után hazamegy és ott várja a családja és más az, amikor éjszakába nyúlóan tanulnod kell, a párod pedig a város másik végén lakik és egy ölelésre nem éri meg/nem tudtok összefutni.

Szerintem merőben más szituációk, más élethelyzetek, sokszor tapasztaltabb emberek.