Más is gyakran lehangolt, rossz kedvű?

"Ez mennyire normális, hogy ilyen gondolataim vannak?"

Nem nagyon.

Én úgy kategorizálnálak ez alapján, hogy „érzékeny lélek, gyenge”.

Érzékenynek azért gondolnálak, mert túlzottan empatikus gondolataid vannak a környezetről. Erősen a szívedre veszed a rossz dolgokat.

Gyengének meg azért, mert az előzőt ahelyett, hogy előnyödre fordítanád, inkább megtörsz alatta, és elkeseredsz.

Ha attól félsz, hogy megkéselnek, tegyél ellene. Pl. ne mászkálj egyedül drága ruhákban sötét utcákon, tanulj küzdősportot, gyakorold a futást, bármi, ami eszedbe jut.

Mikor arra gondolsz, hogy mi lesz, ha meghalsz, emlékeztesd magad, hogy pont ezért: „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”. Ha valamit meg akarsz csinálni, csináld. Senki nem garantálja, hogy holnap nem üt el egy autó, úgyhogy akár abba is hagyhatod az időd pazarlását mindenféle aggódásokkal, és helyette akár csinálhatsz is valamit. Aggódni majd ráérsz, mikor épp nincs jobb dolgod.

„mi értelme egy ilyen világban élni?”

A macskák levadásszák az egereket, de ha megkérdeznél egy egeret, hogy akar-e ilyen világban élni, vagy inkább elhalálozna, szerintem az életet választaná. Ez csak feltételezés a részemről, de még életemben nem láttam olyan egeret, aki nem rohant teljes erőből, mikor épp valaki levadászta.

A kérdés inkább így hangzik: te akarsz élni? Ha igen, hogyan?

Én magam részéről akarok, és a fene akarja szomorkodással tölteni az idejét, mikor annyi sok más érzelmi állapot is létezik a világon.

De egy kis átfogalmazással: attól, hogy te szomorkodsz, és sajnálkozol, változik bármit a világ? Jobb lesz annak, akit megvertek, csak mert szomorú vagy? Ha szebb világot akarsz, tegyél érte, ha meg nem tudsz, akkor keress valami mást, amit meg tudsz csinálni.

Nem azt mondom, hogy felejtsd el az egészet, hanem hogy túl sok időt és energiát pazarolsz valamire, ami neked sem jó, másoknak meg teljesen közömbös.

„Fiatal vagyok” – és rajtad áll, hogy még 50 fölött is fiatalos leszel-e, vagy már 20 körül koravénként belefásulsz a napi rutinba. Esetleg tönkreteszed az idegeid a sok aggódással. Szüleid megunják, és kapsz naponta egy kis nyugtatót… megtörtént eset: egy barátomnak fel is írták a napi nyugtatót, csak mert drága szülei nem vették a fáradtságot, hogy megkérdezzék, miért ideges. De nem vette be, inkább megbeszéltük vele a gondjait, és azóta nem is idegeskedik annyit. Egy-két jóbarát csodákat művel :D

Amúgy teljesen normális, hogy ilyeneken gondolkodsz, csak legyen egy kis bátorságod tovább vinni a kérdéseidet. Pl. miért szorongasz? Miért félsz, hogy gyenge vagy? Miért gondolod, hogy majd pont te leszel a kiszemelt célpont? És miért nem jut eszedbe visszavágni? Miért félsz a fájdalomtól? És kit szeretnél, hogy téged megmentsen?

És ha ezek csak még jobban lehangolnának, akkor a legegyszerűbb, ha hagyod a fenébe az egészet, és csak elmész élni. Meghalni úgyis csak egyszer lehet, addigis próbálkozhatsz valami mással.

Mit lehet ez ellen tenni: ha attól nem lesz jobb kedved, amit írtam, akkor neked pont egy másik módszer válna be. Pl. kedves biztatások. Megkérdezhetsz róla egy gyerekpszichológust, ha jól sejtem 18 éves kor alatt ingyenes a tanácsadás. Egy kérdést megérhet, ha más nem, egy tippel többre leszel.