Mindenki a maga szerencséjének kovácsa?

Sok olyan emberrel találkoztam, akik egész végig csak panaszkodnak, hogy milyen rossz az életük, pl nincs/rossz a munkájuk és ez mindig más hibája. (érettségi és nyelvtudás nélkül)

Ők miért nem változtatnak rajta? Az internetes segédanyagokkal egész jól lehet tanulni pl angolul, különböző képzések is léteznek, amiket hasznosítva jobb munkahelyük is lehetne, mint a gyári munka, ahol állandóan a leépítéstől kell tartani.

És akkor elvárják, hogy sajnáld őket, elvégre ez nem az ő hibájuk... Ki tudják jelenteni, hogy minden lehetőséget megragadtak az életben, jó tanulók voltak és mindent megtettek, hogy boldoguljanak?

Van egy ismerősöm általánosból, aki felmentette magát németből és matekból, érettségije csak a tanárok könyörülete miatt lett meg, soha nem tanult komolyan, okj-ra nem akart menni, mert "elege van a tanulásból", semmit se tett, de állandóan a panaszkodását hallgatom (közel lakunk egymáshoz), hogy alig van olyan munka, amire jelentkezni tud és többet fizet mint a minimálbér.

Csak engem idegesít ez a hozzáállás?