Hogyan lehet kiküszöbölni ezt az "egyetemi depressziót"?

Fontos felismerés az életben, hogy várni valamire a lehető legkevésbé hatékony módszer arra, hogy elérjük az adott dolgot. Hacsak nem a megöregedés a cél.

Ne érezd cikinek, kezdeményezz. Azért is menj el, és lesz valami. Ha mindenben külön meghívóra vársz/engedélyt kérsz, nem sok mindent fogsz elérni az életben

Azt mondták az egyetem tökre jó, életünk legjobb pár éve, sok szórakozás, buli, új emberek a tanulás mellett, de mintha én ebből kimaradnék..

Hát ezt biztos filmekből vetted. :D

Életednek a legjobb része? És a többi? Inkább túl nagy elvárásokkal voltál iránta, és szembesültél a valósággal.

Sok szórakozás buli. Aha , mint a filmekben? Valóságban sokat kell tanulni, és örülj, ha pár jó baráttal összetalálkozol.

El kell döntened mit akarsz, szerintem neked hiányzik a buli. Azt miért egy tanintézménybe keresed? Akkor nagyon rossz helyen vagy.

Miért vette volna filmekből? Ez tényleg így megy. Nálunk hetente van buli, bár én antiszoc vagyok, hiába hívnak, nem megyek el.

Engem azért hívnak, mert a folyosón, szünetekben hülyülök velük, jóban vagyok velük, de eljákálni buliba, kocsmákba leinni magam semmi kedvem.

Kezdeményezz párbeszédeket a suliban, legyél kedves, ne lássák rajtad, hogy tartasz a véleményüktől.

Eddigi életem legszebb évei voltak az egyetemista évek. Huszonévesen nem nehéz ezt mondani, aztán majd persze átveszi remélhetőleg a friss élmények helyét más.

Én most kezdtem a mesterképzést, teljesen új egyetemen, teljesen új városban. Ismét elveszettnek érzem magamat, mint anno kicsi gólyaként.

Én azt mondom kezdeményezőnek kell lenni. Ne várj, hogy az öledbe esnek a barátok. Nézz ki néhány szimpatikus alakot, ülj le melléjük beszélgetni, beszéljetek meg egy esti időpontot, amikor összeültök sörözni, stb.

Én kollégista vagyok, mégsem megy könnyen a vegyülés egy sokszáz fős koliban, ahol javarészt ismerik egymást az emberek. Akik nem, azok pedig szétszórva lettek bedugdosva egy-egy szobába, így első körben a szobatársakkal ismerkednek. Az évfolyamtársak is szét vannak szórva az épületben. Szerintem jó néhány hét el fog telni mire sikerül valamiféle kapcsolatokat építeni.

Sajnálom hogy offolok, de olyan BAROMIRA irritáló, amikor minden 3. visszahúzódó ember ANTISZOCIÁLISNAK tartja magát..

Azért mert valaki társaságkerülő, jobban szeret egyedül lenni, nincs kedve eljárni, a társadalmi normákkal nem ért egyet (és ezen kategórián belül satöbbi) az még NEM antiszociális.

Akár vicc is lehetne.

Antiszociális vagyok, nem merem az embereket megszólítani. Mégis segítsetek, mi a baj velem, hogy magányos vagyok?

A másik ember a hibás, amiért ő nem beszél velem! Ő nem akar velem barátkozni, de én én nem tehetek semmiről, mert antiszociális vagyok. A szobámba szeretek lenni...

Integrálódj be közéjük, de ne csinálj belőle ügyet. Minél jobban rágörcsölsz, annál nehezebben fog menni és annál negatívabb " hullámokat " fogsz küldeni mások felé is. Az emberek megérzik, ha valakiből ennyi para sugárzik és ez általában hátrányokat szül.

Ezenkívül amit sokan manapság értenek az egyetem alatt, az maga a szellemi kudarc.

Nem kell vaskalaposnak lenni, de hagyjuk már azt, hogy az egyetemi élet értelme a piálás és a züllés. 100-ból 90 diák attól tart, hogy ezekből kimarad, míg csak 10 gondolkozik azon, hogy vajon elvégzi-e maga az egyetemet, megszerzi-e a diplomáját és sikerül-e valamire mennie vele az életben. Na ez az a statisztika, amiért egyetemi depresszióba kellene essen valaki.

Találd meg az ésszerű hozzáállást és tartsd első helyen a célt, amiért oda mentél, aztán jöhet a szórakozás, amit úgyis minden lépésnél találhatsz, úgyhogy ne csinálj belőle problémát.