Van egy lány akit kisiskolás korában bántottak az osztálytársai?

Engem is bántottak kiskoromban, ezért szociális fóbiám lett. Ha beszélgetni akarnak velem élőben azt hiszem hogy csak pletykálni akarnak majd a dolgaimról, sajnálnak hogy ilyen szégyenlős vagyok, vagy szivatni akarnak hogy "hadd higyje hogy a barátja akarok lenni de aztán másnap már hozzá sem szólok, csak bunkón, mert kit érdekel, hadd szenvedjen, az olyan vicces". Meg ott van az is, hogy mások látják hogy x barátkozik velem és olyanokat gondolnak, hogy "miért szól hozzá x? fújj..", meg "azt hiszi érdekli x-et? milyen szánalmas..".

Ezért sokszor akaratlanul is szűkszavúan válaszolok, nem köszönök vissza velem barátkozni próbáló embereknek. Pedig örülnék ha barátok lehetnénk, de fizikailag nem tudom elviselni ha beszélgetni kell. Izzadok, pirulok, levegőt nem tudok venni rendesen, nyomást érzek a mellkasomban vagy szorít a torkom...

Egy idő után megunják és feladják.

Általában csendesebb, visszahúzódóbb emberekkel barátkozom, ők valahogy kevésbé félelmetesek. De már ez is nehéz, mert rájöttem, hogy nem mindenki azért csendes vagy visszahúzódó mert valami olyanja van mint nekem, hanem mert utálja az embereket vagy csak egyszerűen nem érdeklik őt.

Ha barátkozni akarsz akkor próbálkozz tovább. Nem garantálom, hogy nem tilt le, ha nagyon beijed vagy ilyesmi, de ha feladod nem tudhatod mi lenne ha..