Ha biztos lenne hogy meghalsz, ha megmentesz valakit, akkor megtennéd?

Én inkább felcserélem a dolgokat, és azt mondom, hogy ha meghalnék, vagy meg kellene halnom, akkor biztos, hogy úgy intézném, hogy megmentsek vele valakit, vagy olyan halálnemet választanék, hogy felhasználhassák a szerveimet.

Velem is volt már olyan, hogy átszaladva az úton elestem, és egy autó épp hogy le tudott fékezni – még sosem láttam ilyen közelről kocsi lökhárítóját.

A másik eset az volt, amikor egy irodaház ablaküvege egyben kidőlt (a mai napig nem értem, hogy történhetett), és pont alatta sétáltam, de meghallottam a csörömpölést a fejem felett és ösztönösen arrébb szaladtam.

Még egy gyerekért sem dobnám el az életemet, hisz sosem lehet tudni, hogy mi lenne abból a gyerekből, ha felnő - az is előfordulhat, hogy egy gyilkos pszichopata lenne belőle, úgyhogy...

Szeirntem ez egy teljesen értelmetlen kérdés, sőt, provokatív is valamilyen szinten.

Most itt, ha valaki leírja, hogy nem adná az életét másért, a kérdező egyből rávágja, hogy jajj, milyen világban élünk.

Ez tényleg csak dobálózás a szavakkal szerintem.

Ugyanis itt akárki akármit ír, élesben derülnek ki a dolgok.

Mondok egy példát. Azelőtt én is olyan voltam, hogy igyekeztem lovagias etikett szerint élni, tehát mindig azt mondtam, hogy ha nőknek és gyerekeknek baja esik, azonnal segítek rajtuk. Elképzeltem olyan szituációt, hogy a gyerek kiszalad az úttestre, és én kimentem, és inkább engem üssön el az autó... Persze ez szép gondolat, lehet ilyenekről fantáziálgatni, de a valóság az tök más.

Szóval pár hónapja utaztam vonaton, és egyszer csak a vonat lefékezett, majd jött a kalauz és mondta, hogy elütöttünk egy embert, de már közel voltunk a végállomáshoz, így aki akart, leszállhatott és mehetett buszt kereszni. Én le is szállam a vonatról sok emberrel együtt és mentem buszt keresni. Ahogy a tömeggel együtt mentem a sínek mentén, hát ott volt a holttest feldarabolódva a sínek között .Egy emberi kar feküdt a síntől pár méterre a fűben. Mondanom sem kell, hogy amikor ezt megláttam, teljesen rosszul lettem, de utána napokig teljesen kész voltam, aznap egész este bőgtem férfi létemre stb.

Na, ezután jó pár héttel véletlenül tanúja voltam egy autóbalesetnek. Az történt, hogy bicikliztem haza, és egy jeep leszorított egy nő által vezetett kicsi autót, a nő elvesztette az eszméletét, az autó felborult a szemem láttára (később az újságban olvastam, hogy a férje szorította le a nőt, mert korábban veszekedtek :D). Én egyből megálltam és az eszembe villant a vonatos történet pár héttel előbbről. Azt láttam, hogy fel van borulva az autó és ömlik belőle az olaj, amiről ösztönösen azt gondoltam, hogy vér, és azt hittem, hogy ugyanolyan emberi maradványokat fogok látni, ha közel megyek. Teljesen magamon kívül lettem megint és csak bénultam álltam ott, miközben a szemem láttára siettek oda az emberek és mentették ki a nőt a felborult kocsiból. A fülem botját se mozdítottam. Na ennyit a lovagi erényeimről, hogy ha nőnek baja esik, egyből ott termek és segítek, mint valami pókember. Aha, persze.

(Egyébként szerencsére semmi baja nem lett a nőnek, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.)

Sokat gondolkodtam utána, és vádoltam is magam, hogy miért nem segítettem a nőn. De azt hiszem, két ilyen baleset tanújának lenni sok volt nekem. Ráadásul a nő kocsija a bicikliútra borult fel. Ha 100 méterrel előrrébb járok, rám eshetett volna. Csak pár perccel korábban kellett volna elindulnom ahhoz, hogy meghaljak :D Ezen is sokat gondolkodtam, és köszi, én élni akarok, nincs kedvem a balesetekhez.

Szóval azt tudom mondani, hogy bennem senki iránt nincs rossz szándék, soha nem bántanék senkit. Ha megkér valaki, hogy segítsek rajta, segítek. Soha nem hagynék ott az út szélén egy szenvedőt. Volt már, hogy részeg ember feküdt télen az út mentén a hóban és felsegítettem, kiszedtem belőle, hol lakik és hazakísértem. Tényleg a legnagyobb jószándék van bennem az emberek iránt, és nem szeretm, ha valaki szenved, soha nem is okoznék senkinek szenvedést. Soha senkit nem hagynék a bajban azt hiszem.

De ilyen éles szituációkban, mint az az autóbaleset, egyszerűen nem az akarata irányítja az embert. Írhattok ide akármit karosszékből, hogy jajj, de nagy hősök vagytok, úgyis akkor derül ki, ha megtörténik a hús-vér valójában, folyik a vér és szakadnak le a végtagok, na akkor derül ki, hogy tesztek-e valamit vagy sem. És ilyenkor az ember nem az akarata, elgondolásai szerint, hanem az ösztönei szerint cselekszik. Ez van.

És még annyit teszek hozzá, hogy a kérdező leírja a kérdésében, hogy "elméleti kérdés"ről van szó. Na itt bukik ez az egész. Elméletben hihetsz akármit magadról, én is szívesen segítek másokon. De ha azt látod, hogy fröcsög a vér (vagy csak azt hiszed az autó olajáról, ami a járdára folyik és terjed szét feketéllve, hogy vér), akkor csak megállsz és bámulsz a fejedből. Szóval én férfiasan bevallom, hogy mióta láttam a vonatbaleset után a sínek között egy emberi test roncsát, felismerhetetlenségig összekaszabolva és egy kart feküdni a földön... azóta valahogy megbénulok, ha ilyen szituációba kerülök.

Egyébként érdekes egy ilyen emberi csonk látványa, nem olyan, mint ahogy az ember elképzelné. Elsőre azt hinné az ember, hogy filmes kellék, nem tűnik valódinak. Csak aztán belegondolsz, hogy jó ég, ez a kar, ami itt fekszik előttem, 10 perce még egy hús-vér és gondolkodó emberé volt...

Úgyhogy így tessék karosszékből elméleti kérdéseket feltenni.