Josef Fritzl gyerekeiről mit gondoltok?
Előtörténetnek itt van ez:
Én sokat olvastam erről, hogy miylen kicsi szobában tartotta a lányát, az egész pincében két helység volt például. Ennyi, semmi több.
És ugye születtek gyerekek odalent, akik ott is nőttek föl, a legidősebb kb. 19 évesen (?) került föl, de van egy srác is, stb. Valahol olvastam még évekkel ezelőtt, és már nem tudom, hol, a neten, hogy az anyjuk azt mondta nekik, hogy ez (ie. a két szoba) a világ és azontúl nincs semmi. Persze nyilván ez nem logikus, hiszen akkor honnan került elő időről-időre az apa?
De mégis...Egyszerűen nem tudom felfogni, vajon hogy, mit gondoltak azok a gyerekek, akik egy pincében születtek, az anyjuk és a nagyapjuk kapcsolatából, szóval hogy mit gondoltak a világról?
Vajon képesek lesznek-e valaha normális életet élni?
Egyszerűen nem fér a fejembe. Ti sosem gondolkoztatok ezen?
pontosítok:
"A helyiség kb. 50-60 négyzetméter területű volt, belmagassága kb. 170 centiméter. A vérfertőző apa kialakított benne három nagyobb helyiséget. A helyiségeket egyetlen szűk, alig 1 méter széles folyosó kötötte össze. A pincebörtönben volt egy hálóhelyiség, egy mosdóhelyiség és egy „orvosi” helyiség, ahol a szülések történtek. A hangszigetelt, ablak nélküli helyiséget egy közel 300 kilogrammos páncélajtó zárta el a külvilágtól, ami valamilyen elektronikus zárszerkezettel rendelkezett. A páncélajtót egy szekrény és egy titkos falelem rejtette el, így Josef Fritzlen és rabjain kívül senki sem tudott a pincebörtönről. Fényt villanykörték biztosítottak a négy bentlakónak, s egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy rádió és egy televízió volt."
Elképesztő.
Vajon hogy élt itt három gyerek, mit gondolt a kinti világról?
sose lesz normális életük
akkor elgobdolkodtatott de a hétköznapokon nem jutott eszembe
nyilván ez számunkra elképzelhetetlen
sztem olyan lehetett megélni nekik ezt mintha mi kimennénk a világűrbe és fényéveket utaznánk 10 perc alatt, idegen bolygókat látogatva ahol szintén élet van
énigy képzelem el
Tök jó példa, ez így konkrétan nem jutott eszembe, de kábé.
Most olvasom újra, a legidősebb lány 19 éves volt, mikor először látta a külvilágot, hogy azelőtt az apja/nagyapja már őt is erőszakolta.
Ilyenkor szívesen lennék pszichológus vagy valami, hogy jobban értsem ezt a jelenséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!