Lelkileg örög gyerek vagyok, és nagyon félek az öregedéstől. Van még ezzel így valaki?

26 éves lány vagyok, és a problémám, hogy nagyon félek az öregedéstől, és a felnőttek világa egyszerűen irritál. 14 éves koromban váltak el másodjára a szüleim, és az engem olyan mély depresszióba taszított, hogy mondhatni nem voltak kamaszéveim. Kimaradt az életemből a fiúzás, ha szerelmes voltam, azt sosem mondtam meg a kiszemeltemnek, mert semmi önbizalmam nem volt. 18 évesen voltam először bulizni, utána eljártam többször is a haveri társaságommal, de mindig csak feszengtem, sosem tudtam elengedni magam az önbizalomhiányom miatt. 23 éves voltam, mikor ez megváltozott, akkor kezdtem el úgymond élni. A bulikat végigtomboltam a barátaimmal, imádtam szórakozni járni. És szörnyen sajnálom azokat az éveimet, amik rámentek arra hogy összeszedjem magam, és önbizalmat neveljek magamba. Úgy érzem, korábban kellett volna kiélnem magam, mert mostmár családalapításon és gyereken kellene gondolkoznom. Viszont még én magam is egy nagy gyerek vagyok, imádok szórakozni és bulizni a barátaimmal, és szörnyű érzés hogy hipp hopp elteltek az évek és itt vagyok 26 éves fejjel. Gyerekre gondolni sem tudok, viszont azt se szeretném, hogy később ne legyen mellettem senki, mert mindenki másnak már családja van, én viszont még mindig a "bulis korszakomat" élem. Szeretek élni, utazni, és sok idő kell magamra, nem tudom emiatt elkötelezni magam. Sokat vagyok egyedül, naplóba foglalom a gondolataimat, érzéseimet, de az évek meg csak repülnek felettem. Sosem bírtam a változásokat. Nagyon szeretek fiatal lenni, és elfog a rettegés,ha az öregedésre gondolok. Hogy többé nem tartozom a fiatalok közé, megjelennek a ráncok, megőszülök...annyira gyorsan elteltek az évek,hogy észre sem vettem, és félek, hogy sose leszek képes családot alapítani. Mindig anyukámék példája lebeg a szemem előtt, és nem akarom hogy az én gyerekemben magamat lássam, és attól féljek hogy ő is ugyanazt átéli majd mint én ha neadjisten elválok. A depressziós éveim óta rengeteget változtam, sokak szerint érett és talpraesett vagyok, van munkám ahol mindig kiállok magamért, de ezen az élni akarásomon nem tudok változtatni. Félek hogy emiatt sosem leszek majd képes családot alapítani, és egyedül maradok, miközben mindenki más már a gyerekeivel van. Egy férfival voltam idáig, de nagyon fájdalmas vége lett, még mindig nem tettem túl magam rajta igazán. Érdekelne hogy van e még hasonló helyzetben valaki, és mit tanácsol nekem mit kellene tennem. Rosszindulatú válaszadók kíméljenek légyszíves!