Hova lett a művészi énem?
Körülbelül 13-14 éves koromig művészléleknem éreztem magamat.
Sokat fotóztam, imádtam a virágokat, szerettem rajzolni, minden emberben láttam valamilyen szép jellemvonást (akár a kisugárzását, akár egy arckifejezését, akár egy mozdulatát...stb) és persze erősen vonzottak a SZÉP tárgyak.
Tetszett a természet különösebb jelenségei, vagy csak egyszerűen a ropogó tűz, ropogó falevél hangja, vagy a gallyon való járkálás reccsenő hangja. Tetszett a kopott, régi stílusú, konzervatív tárgyak is, és rengeteg minden...
Órákig tudtam elmélkedni egy festményben, egy képben, sőt... napokig, vagy akár hónapokig is.
Szerettem nagyon sok mindent, ami művészi jelenség volt. Legalább is szerintem ezek azok + romantikus jegyek is.
Még egy festékpaca láttán is annyira eltudtam mélyedni.
Most 19 éves vagyok (lány/nő) és a fent leírtakból, körülbelül már semmi sem igaz rám.
Ha meglátok egy 2festékpacát" amit az emberek művészi festménynek neveznék, azt gondolom, hogy mi ez a sz*r ?!
És megyek tovább....
Régen az abstract művészet is nagyon vonzott, de már az se... Talán van pár festmény ami tetszik és abstract, de köti le már a figyelmemet, csak maximum ránézek és tetszik.
Rajzolásért se vagyok nagyon oda. Ez körülbelül pár hónapja halt meg bennem, hogy a rajz se egy túl hasznos a számomra és ha lehet kerülöm azt, hogy rajzolnom kelhessen.
A fotózás az olyanná vállt, hogy ha van hozzá kedvem, akkor fotózok 1-2 óráig max (évente 2 nap kb.) és ennyi.
Régen más szemmel láttam a világot fotózás terén, de már annyira nem látom másként.
Annyi mindenben láttam a művészetet, a finomságot, a romantikát, de egyszerűen kezd bennem eltűnni vagy csak elveszni?!...Én nem is tudom már melyik, de egyre kevésbé érdekelnek. Valahogy az agyam arra is kezd át állni, hogy ami tényleg igazán hasznos (pl: könyvelés, másoknak való segítség a mai informatika területén...) sokkal hasznosabb, mint ezek. Miért érezhetem ezt?
Vagy csak szimplán elhanyagoltak volna a szüleim?
Egész életemben szerettem dekorálni, csinosítgatni a lakást, szerettem ha minden szép körülöttem. Egy kész harc az életem... elmentem dekoratőrnek, de ott is hagytam, túl művészi volt, bezzeg ha 6 évvel ezelőtt mentem volna el ennek, biztosan jobban ment volna és végig tudtam volna csinálni, mert voltam hozzá elég művészi, de mára már körülbelül kicsit vagyok az... Ott is hagytam ezt a szakot fél év után, már egészen más, logikai szakmával foglalkozom.
Szerintetek velem van a baj? Vagy csak egész életemben hittem magamról valamit, ami később derült ki, hogy nem is én vagyok? Vagy elhanyagoltak és ez lett a következménye? ... :-S (mert én szerintem el lettem hanyagolva eléggé...)
Köszönöm előre is!
Ha sokat csalódunk bármiben mindig lemorzsolódik belőlünk egy kis darab a művészi énünkből.
Borúsabban látjuk a világot és minden/mindenki ellenségesebbnek tűnik.
Nem találjuk a boldogságunkat,a szépet.
Mindent olyan egyszerűnek és cudarnak érzünk.
Minden olyan keserűnek tűnik és demotiváltak vagyunk.
Ebből egyszerűen ki kell mászni.
Hagyni a múltat.Ha szép,ha csúnya csak el kell felejteni.
Csakis a jelent megélni 100%-ban.
Rengeteg dolog történik körülötted csak észre kell venni a jó dolgokat.
A rosszakat meg kijavítani,ha van rá erőd és lehetőséged.
Kezdj el újra fotózni.Bármit!
Bármilyen egyszerű dolgot csak érezd újra a varázsát a dolognak.
Kezdj el újra rajzolni.Ami csak jön vesd papírra és gyönyörködj benne.
Bárhol jársz mindenhol tegyél le valamit az asztalra.
Ha te változol a környezeted is.És ez fordítva is így van.
Fel a fejjel :)
Kedves Utolsó kommentelő!
Nagyon szépen köszönöm a biztatást és a segítséget, de az a helyzet, hogy ezekből meg van a többsége és így se érzem már a művészet ízét!
Oké, valamennyire talán, de már egyáltalán nem olyan mint régen. Maximum 1 picit érdekel jobban, mint az elmúlt pár évben, de szerintem már soha nem lesz olyan mint régen.
Nem tudom, hogy megéri-e ezért küzdeni, vagy ne erőltessem inkább?
Ami elmúlt az elmúlt és hagyjam?
Nem.
Ez olyan,mint egy kezdődő szerelem.
Nem foghatod foggal,körömmel csak csodáld.
Mindenhol ott a művészet még csak a szemed sem kell kinyitnod ahhoz,hogy érezd.
Az egész világ egy művészi alkotás tele szimfóniákkal és festményekkel.
Képzelj csak el egy költői tájat.
Azt nem csak látod,hanem hallod a hangját,a madarakat,a szelet,az életet,a nyüzsgést.Aztán ott ül melletted valaki.Egy olyan személy akit legbelül vársz.És fekszel a mellkasán,hallod a szívét ami tökéletes ritmusban ketyeg.
Nem olyan néma,mint egy festmény.
Ne küzdj érte,de lemondani sem szabad,hisz akkor magadról és az életről mondasz le.
Mennyire sivár lenne eldobni mindezt és egyszerűnek látni mindent.
Mindenről lemondanál.
Csak szimplán olvadj bele újra és hagyd,hogy lenyűgözzön.
Mindenhol ott a művészet és mindenhol ott vagy te. :)
Köszönöm kedves utolsó válaszadó! :)
Ritka hasznos volt. Adtam is pluszt! :)
És megpróbálom!:-) Igazad van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!