Mire számíthat az emberi kapcsolatok terén egy "idegesítő" ember?

Szerintem mindenki számára elég hamar lejön rólam - és az jön le először, vagy elsők között -, hogy "fura" vagyok.

Néha "vannak dolgaim"... Nem a tömeggel tartok, se a nézeteim, se a gondolataim, se a cselekedeteim terén. Ezért nagyon sokszor egyéni, az átlagtól kirívó következtetésekre jutok.

Ez néha idegesít másokat, néha fárasztja őket, esetenként bántó is lehet.

Ha valamitől félek, vagy valami miatt szomorú vagyok, vagy valaminek nagyon örülök, akkor nagyon nehéz nem arra gondolnom és nem arról beszélnem folyvást. Sokszor nem sikerül magamban tartanom. Alapvetően aki haver, az tudja, mit bántam meg, minek örülök, mi sikerült és mi az, ami nem sikerült. Nem mindenki mindent, de sajnos majdnem.

Az átlagnál talán többet panaszkodom.

Ezek mellett nem vagyok partizós, nem vagyok nagy ivós - csak be-becsúszik).

Nem érdekelnek a sztárok, a sorozatok, de a "mainstream" filmek zöme se.

A gond az, hogy egyke vagyok, és jóformán barátok nélkül nőttem fel serdülőkorom kezdetéig. Akkor lettek haverjaim.

Tehát nem a tömeggel való haladást tanultam meg, hanem a saját fejem után mentem. És alapvetően úgy éreztem jól magam.

Úgy érzem, annak a határán állok, hogy pszichiátriai eset legyek.

Folyamatosan koncentrálnom kell, mit mondok, hogy ne csak magamról beszéljek, ne csak hencegjek avagy panaszkodjak és keveset dumáljak a sok-sok érdeklődési körömről. Valamint magamban tartsam a nézeteimet.

Ha egy kicsit is elengedek, önmagam vagyok, akkor kezdődik a gond. És sokszor már attól elengedek, hogy bízni kezdtem azokkal, akikkel akkor per pillanat vagyok..