Normális, hogy 22 éves (lány) vagyok, és még soha senkinek nem mondtam azt, hogy "Szeretlek! "?
Köszi a válaszokat mindenkinek! Megpróbálok válaszolgatni mindenkinek.
1. Olyan "barátom", akinek a szemébe nézzek, és elmondjam, hogy szeretem, talán 1 fiú van, de bizonyos okokból kialakult különböző komplexusaim miatt még megszólítani sem merem, alig beszélgetünk már.
2. Igen, kb. ez volt a kérdés célja, hogy egy párkapcsolatra vajon mennyi esélyem lenne, ha én félek kimondani ezt az "egyszerű szót". Nyilván nagyon nem egyszerű szó, de rengetegszer látom, hallom, olvasom, hogy valaki azt mondja szinte akárkire, hogy szereti. Én csak annak mondanám, akit sokkal jobban szeretek az átlagos ismerősnél, barátnál.
Elhiszem, nekem is jól esne ez a szó, főleg azért, mert nem éreztem sose, hogy szeret valaki, és nagyon kételkedem az emberekben. Az 1. válasznál említett kivétel, mert benne első perctől megbíztam (csomó kételkedés ellenére), pedig nem mondta ki, hogy szeret, csak a kezdeti törődéséből vontam le magamnak ezt (vagy beképzeltem :D).
3., 4. Egyetértek veletek, köszi. :) De van aki tényleg igényli azt is, hogy kimondják neki, még ha a tettekből, más szavakból tudják is. Azt hiszem, én is ilyen lennék, bár attól is függ a többi csatornán hogyan jön át az üzenet.
5. Nem éreztem magam rá elég érettnek (pedig legalább 5, de akár 10 évvel is felnőttebb vagyok a korosztályomnál).
Szerintem egy párkapcsolat nem próba-szerencse elven kéne működjön, hanem tudatosan kell felépíteni, hogy egész életre megmaradjon. És erre érzelmileg főleg, de fizikai szempontból is éretlennek tartottam magam. (Nem vonzott sose egy fiú külseje, sose jegyeztem meg nevüket pl. táborokban, nem érdekeltek, nem tartom a kapcsolatot velük.) A dolgok 20 éves koromban kezdtek lassan változni, de akkor még platonikusan és viszonzatlanul szerettem az 1. pontnál leírtat, ill. a belőle kialakított ideált. Most túl vagyok ezen, de benne vagyok egy normálisabb, elérhetőbb lángolásban, de kapcsolat kialakításától még mindig kicsit félek, pedig nagyon vágyom már rá.
6. Igen, merev és zárkózott vagyok, de kezdtem kicsit enyhülni, tudatosan, részben egy párkapcsolat érdekében. Tudom, hol vannak bajok, de nem akarok megváltozni azért, mert így ahogy vagyok különb vagyok az átlagnál. És hát, tudom azt is, hogy szigorú vagyok magamhoz, de ez apámtól örökölt és tanult dolog.
7. Egyetértek. :)
8. Azt akarod mondani bonyolultan, hogy ne adjak mások véleményére? Nos, igazad van, de a környezet éppen úgy meghatároz egy embert, mint a családja. Nem lehet eltekinteni a körülállók reakciójától.
És mi a baj azzal, hogy elsüllyedtem egy emocionális 15 éves problémában? 15 éves koromban abszolút nem ilyesmivel foglalkoztam, hanem iskolába jártam, tanultam, és szüleim tudományos munkáját segítettem számítógépes tudásommal. Netán baj, hogy 20 éves koron túl ért utol az érzelmi tinikor? Ez van, ezt kell szeretni. (Bocsi, nem leszólni akarlak, de kicsit úgy tűnt, mintha azt hinnéd vissza vagyok maradva egy 15 éves szintjén, pedig abszolút nem.)
10. Köszi, de a válasz tömörségéből sok nem derül ki. :)
További kommenteket is várok!
válasza:#11 – ( 8-as vagyok )
„Azt akarod mondani bonyolultan, hogy ne adjak mások véleményére? “ – Nem feltétlenül. Látod, az ember szükségszerűen mindig AD valamennyit mások véleményére.
Senki sem vonhatja ki magát ez alól, mivel közösségben élünk és olyan tempóban vesszük figyelembe mások véleményét, mint ahogyan levegőt veszünk. Valamilyen szinten ez a rendszer mindig működik és mindig működnie is kell, különben választhatna magának mindenki egy barlangot, egy szigetet vagy egy erdőt, és élhetne ott, távol mindenkitől, nem adva senki véleményére. De ez nincs így, mivel társas lények vagyunk, ezért alapvetően belénk van kódolva az, hogy a mások véleményére való minimális vagy a létfontosságú tekintet meglegyen bennünk.
A lényeg viszont az, hogy ezen alapvető tekintetszint felett MÉG MENNYI teret engedünk másoknak, hogy hozzánk érjenek.
Véleményem szerint sok probléma adódik abból, hogy az emberek túlságosan labilisak és hajlamosak arra, hogy a környezetüknek túlzott engedélyt adjanak arra, hogy formázzák és bírálják őket.
Nézzük meg a történelem során sok uralkodónak és híres egyéniségnek a személyiségét. Sokan különcek voltak, megbotránkoztatóak, szokatlanok, rendkívüliek, de mindezek ellenére elérték azt, hogy valami által fennmaradjanak a történelemben és az életüket saját maguk határozták meg, nem engedve senkit, hogy korlátozza őket.
Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy mindenki egy történelmi személyiséghez kell hasonlítsa magát, de tény az, hogy vannak emberek, akik merik felvállalni magukat és vannak emberek, akik örökké a környezetük bábjai lesznek.
Nem mondom, az utóbbi választás sokkal könnyebben kivitelezhető, mint az előbbi. Nagyon nagy magabiztosság, elhatározás, céltudatosság, ítélőképesség stb. stb. szükséges ahhoz, hogy az ember felülkerekedjen a környezetén és ne engedje azt, hogy a negatív megjegyzések, a kritizáló és kishitű vélemények , valamint a téves meglátások befolyásolják őt. Sokkal könnyebb fejet hajtani a társadalomnak és behódolni a mércéinek s az elvárásainak , a többség nem véletlenül teszi ezt, hiszen mindig egyszerűbb a könnyű utat választani.
“kicsit úgy tűnt, mintha azt hinnéd vissza vagyok maradva egy 15 éves szintjén, pedig abszolút nem.) “ – Igen. ÉS ?
Az emocionális szint nem egyenlő az intellektuális szinttel. Lehet valaki egy nagyon magas intellektuális szinten, ugyanakkor egy nagyon alacsony emocionális szinten.
Nem, természetesen nem az én dolgom , hogy bíráljalak ( nem is érdekel ) , ezt végtére is neked kell eldöntened, hogy megfelel-e ez a mostani hozzáállásod és rálátásod az életre, vagy váltani akarsz egy árnyalatnyival érettebb gondolkozási módra, melyben nem az van már , hogy a többiek miatt parázol , hanem elkezded úgy élni az életedet, hogy az önmagában értelmet és tartalmat nyerjen, azok véleményével foglalkozva, akik igazán fontosak ( mármint nem érzelmileg, hanem objektív szempontból fontosak, mert meghatározzák az életed célpontjainak elérési útját ) és nem törődve az olyanokkal, akik még csak azt sem érdemlik meg, hogy 2 gondolatnál többet lefuttass az agyadba velük kapcsolatosan.
Az életben nagyon meg kell tudni választani azt , hogy mivel/kivel foglalkozol, mit/kit tartasz fontosnak és ki/mi alapján haladsz előre.
Ezt a fajta kritikus gondolkozást soha nem lehet túl korán kezdeni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!