Van olyan dolog amit a szüleid megtiltottak, nem engedtek csinálni, és évekkel később is vágysz rá, vagy csak egy idő után döbbentél rá hogy már lehetne?

Hát, én zongorázni szerettem volna kiskoromban, de anyukám valamiért nem akarta. A húgom járt hegedülni meg zongorázni is, de amikor jött egy lehetőség, hogy még valakit felvennének, akkor anyukám az új pasija egyik lányát "tette be" helyettem, amit a mai napig nem tudtam megbocsátani neki. Főleg, hogy az a lány gyűlölt zongorázni, sosem akarta, és ezért ellógta, nem is járt be.

Most már felnőtt vagyok, most úgy érzem, kifutottam az időből, 28 évesen már hova kezdjem el?

Úgy érzem, megfosztottak valamitől, amiben TALÁN jó lehettem volna (lehet persze, hogy kiderült volna, hogy tehetségtelen vagyok - ezt már sosem fogom megtudni).

És nem értem, hogy miért nem a saját lányát íratta be akkor. Ill. tudom: ez is a pasinál "bevágódás" része volt. Ő akarta, hogy a lánya zenét tanuljon...

Igen, csak az a baj, hogy szolfézst sem tanultam sosem, nem tudok kottát olvasni, se írni, semmit. :s

Az meg napi 10-12 óra munka mellett már nem igen működik, ami még egy diáknak simán belefér az idejébe: hogy heti kétszer délután zene- és hangszerórára járjon. :(

Arról nem is beszélve, hogy tök máshol dolgozom, mint ahol lakom. A zeneiskola meg itt van.

Este 8-9-re érek haza, az órák (a szolfézs nem egyéni, hanem csoportos) meg délután kettő-háromkor vannak, hiszen gyerekek járnak rá.

Nem is tudom, felvennének-e egyáltalán felnőttet. :D Furán néznék ki a kicsik között, annyi szent.

Nem, sajnos ez a hajó elment. Köszönöm, anyu. :(

óóó rengeteg ilyen dolog volt: egy időben nálunk általános iskolában énekkarosnak lenni kiváltságos volt, hiszen sok óráról elkérték őket ha egy nagyobb ünnep előtt voltunk, próbák, megbeszélések miatt. nem mellesleg jó volt a légkör, jó volt szerepelni látni őket.

én is énekkaros akartam lenni nagyon sokáig, sokszor mondta maga az énektanár, hogy miért nem jelentkezek a szakkörére.

hát azért nem jelentkeztem sokáig, mert tiltva volt anyám által. egyik évben meguntam és jelentkeztem, olyan 6-7es lehettem. igen ám, nem is derült volna ki, csak hát a karácsonyi előadásba én kaptam meg a főszerepet: angyalka voltam, és ahhoz nekem kellett megszerezni a jelmezt. akkor mondtam el anyámnak, hogy tudta nélkül jelentkeztem, hát nem örült neki közölte, hogy ha már az ő tudta és beleegyezése nélkül jelentkeztem, akkor oldjam meg a jelmez kérdését is. megoldottam, de nem érdekelte, hogy miért olyan fontos nekem az énekkar.

de ilyen dolog volt még a testékszer kérdése is: sokáig csak plusz lyukat szerettem volna a fülembe (mára már sokkal több minden van rajtam, de ez most lényegtelen). mondogattam egy ideig, aztán meguntam, kifúrtam magamnak akkor meg azért ment a cirkusz. számítógépet is szerettem volna, szakközépiskolás éveimet eléggé megkönnyítette volna, de az is csak ígérgetve lett. mikor megvettem magamnak, mert lett annyi pénzem, akkor meg anyám jött azzal, hogy neki sem lenne rossz, "enyhén" célozgatott arra, hogy neki is vehetnék egyet. természetesen nem volt a válaszom, de az öcsémnek aki akkor 10éves volt simán vettek gépet (én ekkor 18voltam, nekem nagyobb szükségem lett volna rá).

szóval igen, voltak ilyen dolgok, én általában türelmesen vártam a kívánt dologra, aztán több év várakozás után mindig megunta és megvettem, megcsináltam magamnak, akkor meg persze hallgathattam, hogy ő erre nem adott engedélyt.

de szép szóval ezeket soha nem lehetett megbeszélni anyámmal, kompromisszum nála nem létezett, csak úgy, hogy ígért valamit én teljesítettem ő meg felém nem.

ezért lázadtam fel 16-17évesen.

Nekem a piercinget nem engedték, pedig nagyon szerettem volna, és csak egyféle tetszett, tehát nem úgy voltam vele, hogy bármit, csak legyen valahol piercingem, hanem konkrét tervem volt:) De sajnos nem engedték.

Most megtehetném, hogy csináltatok, de nem tudom, lehet hogy már ciki ilyenkor. Pedig most is tetszik, de nem tudom, ha eddig nem volt, akkor most miért legyen hirtelen.

21L

Hát, a kottát azt majd szeretném megtanulni, autodidakta módon egyszer mindenképp. :)

De azért hidd el, hogy felnőttként ez már más: ügyvédjelölt vagyok, szakvizsgákra készülök, 10-12 órát dolgozom, tárgyalni járok... Egyszerűen más már az életem. Az embernek éreznie kell, amikor kicsúszott valamiből, és csak röhejessé tenné magát, ha most akarna valamit csinálni, amit gyerekként kellett volna. Most már elindultam egy másik úton, ott sem tartok még nagyon elől... Belekapni tök másba butaság lenne, mert a mostani célom rovására menne.

Nekem amúgy ilyen a színészkedés is: imádtam volna!

De 28 évesen, jogászként ez is csak egy álom marad már. :(

Van ilyen sajnos.

Te viszont még fiatal vagy, szóval te még bármit megtehetsz. :)

lány létemre elég fiús voltam, bár babákkal is szerettem játszani.

nagy álmom volt egy igazi távirányítós autó, sosem kaptam meg, pedig pénz tuti lett volna rá, mert volt beszélős babám, meg világítós sütőm :)

szerintem a szüleim csak nem akarták hogy túl fiús legyek és ezért.

most meg 26 évesen marha jól mutatna ha lemennék a játszóra egy kisautóval :)