Mi a véleményetek a következő nevekről? Kislány lesz érkezőben és ezeken gondolkodunk! : )
A Vezetéknév eleve B betűs, ezért B betűs keresztnevet is szeretnék!
Blanka Bianka vagy
Bora Blanka ? :)
Ha kisfiú lenne mégis csak, akkor Bálint Bence vagy Bence Bálint lenne. Szerintetek is jól hangzanak? :)
Nekem tetszenek az alliteráló nevek (bár nem mindig, de sokszor tényleg jól hangzik), viszont ez a tripla B már tényleg kicsit túlzás. Mindenképpen két utónevet szeretnétek? Az már kicsit nálam a karikatúra határát súrolja.
Egyébként a Bora név nagyon tetszik, ebben a formában eléggé ritka, viszont nem hangzik rosszul, és ugyanúgy lehet Borinak, Borkának, stb.-nek becézni, mint mondjuk a jóval hagyományosabb Borbálát.
A Blanka és a Bianka is szép, bár a Biankáról nekem valamiért egy kényeskedő, nyafka kislány jut eszembe, de maga a név szép.
Nem szeretem a két keresztnevet, de persze a ti döntésetek, és azt hozzáteszem, hogy az összes általad felsorolt név nagyon szép. :) Adnám bármelyiket a kislányomnak, a sorrend talán Bianka, Bora, Blanka, de nem sokkal tetszik jobban egyik a másiknál. Fiúnevek közül nálam egyértelműen a Bence a nyerő.
Viszont szokták a két nevet azzal indokolni, hogy ha majd a gyereknek nem tetszik az egyik, használhatja a márikat. Hát, ha én lennék a Blanka nevű lány, aki nem szereti a nevét, nagy valószínűsléggel a nevemhez hasonló hangzású Bianka sem tetszene jobban, ha meg tetszene a nevem, csak teher lenne a harmadik név. Ezt ne vedd kérlek rossz néven, és nyugodtan hagyd figyelmen kívül, csak ez volt az első gondolatom.
Sok boldogságot. :)
Bálint szép név, Bence nem:S
Blanka és Bianka szépek; ebből nekem Bianka jobban tetszik. (Blanka picit kislányosabb nekem, ezért szebb a Bianka. Meg a B-t meg az L-t talán nem annyira kellemes így egymás mellett kimondani-sztem,de ettől még nem rossz név a Blanka, jó az!!:))
Am volt egy olyan kérdés nemrég, hogy milyen lenne egy Lilla Liliána név, mondjuk az durvább volt, és akkor írták ott, hogy olyan, mintha nem tudná eldönteni a nevét, szóval fölösleges két ilyen hasonló nevet. Amúgy a Bora hát szerintem hát ez vagy valakinek az innivalójára hasonlít, v egy sziget;
Lánynak: Bianka Nóra például? Sztem ez így szépen is hangzik; fiúnak pedig hát Bálint mellé mi passzolna, lássuk csaaak...
Endre, Andor, Miklós, Ignác, Edvin, Lajos, Patrik, Jónás, Mátyás
Én a Blankára szavazok úgy magában, a Bianka nem tetszik, a Bora még igen, de szerintem elég, ha csak egy nevet adtok neki.
A Bálint szép név. :) Nekem a Bence is tetszik, de az, hogy valakinek ennyire alliteráljon a neve, már egy kicsit komikus lenne. Ha meg választani kéne, hogy Bálint, vagy Bence, én Bálintot mondok.
És gratulálok a babához :)
nekem a bora nem tetszik, mint név. arra asszociálok amikor meghallom, hogy bora mama. :)
tálzás tényleg ez a sok b betü.
nekem a blanka bianka párositás tetszik jobban (de nem adnám soha a gyerekemnek), és a bence bálint.
zabmester: Van közöd az irodalomhoz, jól sejtem? :D
Egyébként szerintem is sok. Nem az a sok, ha van középső neve is, mert az jó. Az sok, hogy mindegyik B-vel kezdődik. A Bora az csúnya név, a Biankát imádom, az egyik kedvenc nevem, a Blanka is jó.
Monogram: B.B.B. :D
Nem szerencsés, ha a vezetéknév és a keresztnév is ugyanazzal a betűvel kezdődik.
A rímelő nevekkel is vigyázni kell. Schóbert Norbert-el pl. szerintem jól kibsztak a szülei.
Én figyelmen kívül hagynám a kezdőbetűket, és a rímeket, olyan nevet választanék, ami jól hangzik, és nem "gúnyolható".
Hogy a kérdésre is válaszoljak: Nem, szerintem nem hangzik jól.
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat!!! Átgondolom ezt a hirtelen jött (nem tudok aludni és gondolkozok) ötletemet a véleményetek alapján! :)
Szerencsére van még idő bőven ! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!