Mennyire normális, ha lány létemre nem tudok foglalkozni egy kisbabával?

Én se tudok, soha nem is érdekeltek. Sose fogtam meg egyet se, sose szóltam egy nyikkot egyikhez se, nagyon a közelükbe se mentem. Nem is áll ilyesmi a szándékomban.

Max akkor gáz ha te sajátot akarsz, de akkor meg meg majd belejössz amikor kell.

Nagyon én sem tudok velük sokat kezdeni, pedig már anyakorban vagyok. Igaz, van egy 8 évvel fiatalabb húgom, persze, az más tészta, mikor ő volt pici, mert a testvérem. Sokat nem pesztrálgattam, azt megtette az anyánk.

Valahogy olyan setesutának érzem magam velük kapcsolatban, nem tudom, hogy beszéljek hozzájuk, nem is emelgetem, fogdosom más gyerekét. / hülyén hangzik, meg lehet, hogy megköveznek ezért, de az állatokkal jobban elvagyok /.

Majd a húgom gyerekével foglalkozom, ha lesz valamikor.

Őszintén, valahogy annyira nem vágyom gyerekre, apajelölt sincs a láthatáron sem, meg eleve mozgásszervi gondjaim is vannak.

Persze, aztm mondják, az anyai ösztön mindenkiben ott van, a saját gyerekünkkel foglalkozni más...