Hogyan tudnám megszeretni a német nyelvet?
(Tudom, már van egy ilyen kérdés, de a kérdező ott más helyzetben van, mint én.)
Nos, én gimibe járok, és második nyelvként németet kell tanulnom már 2 éve, mert az osztály ,,azt szavazta meg". Eredetileg franciára szerettem volna menni, és a német lett volna az utolsó, amit a lehetőségek közül választok. Eleve a hangzása sem tetszik, a nyelvtani részeket ki nem állhatom (pl. mindenféle ragozás a névelőtől függ oO), és semmilyen motiváltságot nem érzek arra, hogy tanuljam vagy hogy a szabadidőmben foglalkozzak vele. Jövőre megemelik az óraszámot - heti 7 vagy 8 németóra lesz, ha jól tudom -, de nekem már ez a mostani, heti 3 is kínszenvedés. (Megpróbáltam németül filmeket nézni, hátha úgy több kedvem lesz hozzá, de az sem javított a dolgokon.)
Nagyon örülnék, ha tudnék a hozzáállásomon változtatni, mert ez így nem állapot. Szóval.. mit tehetnék?
Olyan dolgok nem annyira érdekelnek, hogy ,,ki tudja, lehet, hogy Ausztriában fogsz dolgozni", mert NEM fogok ott dolgozni. Ha pedig igen, akkor elhelyezkedem az angollal, az úgyis jól megy, és nagyon szeretem.
(Ne haragudjon senki, akit esetleg megbántottam ezzel az ,,utálom a németet" elvemmel. :/)
Ja és ha kell, segítek szívesen a németben, apám német, úgyhogy nekem is megy :D
Egyébként én kissé kutyabolond vagyok, és a Németo.-t jobban szeretem a német juhászkutya (kedvenc fajtám) miatt, mint pl. apukám miatt. Van is 3 kutyám, mind német: egy wolfspitz, egy németjuhász és egy hovawart. illetve életünk során volt még rottweiler, német vizsla, dobermann, schnauzer, tacskó és leonbergi kutyánk is, esküszöm teljesen véletlen, hogy az össze német fajta, sosem volt még nem német eredetű kutyánk :D
Tudnék még bőven jó dolgokat mondani a némettel kapcsolatban, az előző válaszaimban csak azokat írtam le, amik engem érdekelnek. Pl. én szeretem a német zenéket, a német kultúrát, bírom a nyelvi érdekességeket, szeretek kirándulni meg filmeket nézni, és imádom a kutyákat, szóval csak ezeket írtam. Azt nem tudom, téged mi érdekel, ha tudnám, azzal kapcsolatba írtam volna :D
Na tehát zene.. én mindenféle zenét hallgatok, bár többnyire rockot, de nem azt a kemény fajtát. Nekem pl. ezek tetszenek:
Unheilig
http://www.youtube.com/watch?v=Q-L3wj_HaMQ
Broilers
http://www.youtube.com/watch?v=1KYSIDJ7Nz4
Puhdys
http://www.youtube.com/watch?v=yjj8mBnimOI (Igaz, ezt az egy számát bírom csak, szeretem mikor egy rock számban szimfónikus zenekar is van.)
Kärbholz
http://www.youtube.com/watch?v=Td7Y27T4aik
Die Toten Hosen (kedvenc együttesem)
http://www.youtube.com/watch?v=5X-yqPhItr8
http://www.youtube.com/watch?v=LKXUNRrYQd0 (Ezt pl. lehet te is hallottad már, még a magyar MTV-n, Viván is szokott menni néha:D)
Luxuslärm
http://www.youtube.com/watch?v=rmVFMSFq0BY
Meg még van egy csomó, de mivel azt mondtad, szereted a Rammsteinhoz hasonló zenéket, itt van néhány olyan jellegű:
Eisbrecher
http://www.youtube.com/watch?v=yjO1bMHbDpY
Die Apokalyptischen Reiter
http://www.youtube.com/watch?v=x9wci8aCCM0
Megaherz
http://www.youtube.com/watch?v=kGXTT7s01pw
Stahlmann
http://www.youtube.com/watch?v=5kzxg-btMuo
In Extremo
http://www.youtube.com/watch?v=-v9Dw1-rjEc
Oomph!
http://www.youtube.com/watch?v=fuLPJg2gwjQ
Der W
http://www.youtube.com/watch?v=ie8-ANu63hU
Frei.Wild
http://www.youtube.com/watch?v=mlZ5w98k59E
Diary of Dreams (német és angol nyelvű számai is vannak)
http://www.youtube.com/watch?v=bpcbYHHMook
Frau Potz
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=OX8Jq..
Turbostaat
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=-Cqv7..
Knorkator
http://www.youtube.com/watch?v=U7-60tyLQhA
Escapado
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=iTvMM..
Beatsteaks
http://www.youtube.com/watch?v=aWbpT9hNAYQ
Adolar
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XKEn2..
Böhse Onkelz
http://www.youtube.com/watch?v=K3tNdb-iAiU
Voltaire
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=3u13a..
Mikrokosmos23
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=RZaOQ..
Helicopter
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Q-vC5..
Jelenleg ennyi jutott eszembe, meg már írtam egyszer valakinek jónéhány német zenét, amiket most ide nem írtam le, itt nézd meg, 12. válasz az enyém:
http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__zene__3622264-mier..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!