Mennyire gyakori, hogy sok mindenről le kell mondania az embernek a párkapcsolatában, amik korábban adottak voltak egyedülállóként?

A párkapcsolatban is szükség van énidőre, amikor nincs ott a párod, csak te csinálsz azt amit szeretsz. Egészségtelen 0-24 együtt lenni a pároddal. A társa vagy, nem a birtoka.

Szerintem heti 2x2 edzésnek simán bele kellene férnie. Munka után edzel, aztán mész haza. Együtt lenni ott az egész este, éjszaka, meg a hétvége...

Kiegyensúlyozott kapcsolatban ez nem gond. Én egyedül járok operába, múzeumba. A párkapcsolat nem a "sülve-főve" együttlétet jelenti.

Én nem jövök össze olyan emberrel, aki korlátozni akar, még ha csak nyavalyog is, nem konkrétan tilt meg ilyenek, nálam ez nem fér bele, persze nyilván nem feltétlen a harmadik randin jön elő ez az énje valakinek, de ha később észreveszem, simán kiábrándulok ilyesmik miatt és szakítok előbb-utóbb. Szeretem a páromat, de magamat mindig jobban szeretem, mint a másik embert, nem azt mondom, hogy semmiről nem vagyok hajlandó lemondani, de ha van ilyen dolog, amiről nem akarok, akkor arról nem fogok, a kevésbé fontos dolgokban meg maximum a mennyiséget csökkentem. De eleve olyan embert keresek, aki el tudja foglalni magát egyedül is, szerintem sem számít hosszútávon az a pár külön töltött óra, ilyen esetben maximum a rugalmasság fontos, ha mondjuk van egy tök jó program, amire együtt akar valamelyikünk elmenni, akkor ne az edzés legyen a fontosabb azon a napon.

Szerintem alapvetően normális, ha az ember a párja kedvéért hoz kompromisszumokat, ésszerű keretek között. Tehát ha pl régebben eljártam a barátnőimmel heti 4x bulizni, akkor azt nem fogom folytatni, miután párom van, mert ugye akkor már heti 3x inkább vele töltöm az estét, de azért 1x csak szánok időt a barátaimra is, mert hát ők is kellenek, nem szűnnek meg az életem részének lenni attól még, mert bepasiztam. Ugyanez az edzéssel is, ha korábban gyakrabban jártam, az tök jó, ha ezek az alkalmak egy részében csatlakozik hozzám a kedvesem is, és valamelyest le is lehet csökkenteni a mennyéségét, hogy vele többet legyek, de teljesen nem mondanék le róla, ha nekem igényem van többre. Nem vagyunk egymás birtokai, és nem is szűnünk meg az az ember lenni, aki a megismerkedésünkkor voltunk, csak mert összejöttünk egymással. A párkapcsolat kedvéért persze hozunk áldozatokat, és ez így is van rendjén szerintem, mert minek vagyunk egy pár, ha az életünk ugyanúgy zajlik tovább, mintha nem is lennénk együtt, de azért teljesen feladni magunkat megint csak nem jó. Meg kell találni az arany középutat, együtt, hogy mindenki elégedett legyen, mert a kapcsolat kétszereplős, mindkettőtök boldogsága számít.

Csak a 7. válaszadó szavait tudom ismételni.