Milyen gyakran fordul elő, hogy bemutatkozáskor nem a saját nevedet mondod, hanem valamilyen kitalált nevet?

Van becenevem, így azt használom bemutatkozáskor, de ha fennakad a szemük, az igazit is hozzámondom.

Úgy mutatkozom be, ahogy szeretném, ha szólítanának, az anyakönyvezett nevét pedig amúgy se szereti mindenki.

Gyerekkoromban sokszor kamuztam be másik nevet, mert az eredeti nagyon öreges, ódivatú és csúnya volt (nem írom le, de olyasmit képzeljetek el, mint a Skolasztika, Kreszcencia és társai).

Jó volt kicsit más bőrébe bújni a játszótéren, általában Anna vagy Alexa voltam. Persze olyankor, ha nyaraltunk valahol, vagy anyu barátnőihez mentünk és tudtam, hogy nem fogok újra odamenni, nem bukok le.

Felnőttként megváltoztattam és 300 km-re elköltöztem, ahol nem tudják a régi, ciki nevem.

Buliban néha még most is kamuzok, ha valami nyomulós, ijesztő pali nem akar békén hagyni, az új nevem könnyen félrehallható, mint pl. Léna-Xéna de nyilván nem ez, viszont ha lebukok, mert mégis betalál neten, mondhatom, hogy hangos volt a zene, rosszul hallottad, és így nekem nem ciki (csak később le kell tiltsam mindenhonnan).

Egyszer poénból egymás nevét mondtuk barátnőmmel egy iskolarádiós műsorban 12 éves korunkban (igen, tipik 12 éves humorszint :D), azóta nem mondtam kamu nevet sehol.

Azon gondolkozom, hogy regényt adok ki / jelentetek meg (majd vmikor nyugger koromban, amikor unatkozom :D), akkor viszont írói álnevet használnék.