Miért nem tudom soha elérni az elvárt szintet az életben?

"Mások életében alig van valami szar dolog, míg az enyém már gyerekkoromtól kezdve ezekkel van tele."

Na ez az alapvető probléma, ezt hívják kognitív torzításnak és bár nem vagyok szakember, laikusként azt mondom, hogy a depressziósok minimum 50%-a szenved a összehasonlítás okozta stressztől.

Legyen bármilyen barát, munkatárs, a boltos Juci, a körmös Gizi, a szolis Jutka, az életének körülbelül 10%-ára látsz rá, és a 90% vakfolt, amit a saját szorongásoddal töltesz ki.

A 10%-ból következtetsz a 90%-ra.

Na most ezzel az a probléma, hogy az emberek sem a gyengeségeiket sem a problémáikat nem szeretik kirakatba tenni, ergo a 10% amit látsz, az az életük pozitívumai. Ez igaz a való életre és a social media felületekre is.

Senki nem fog magáról olyan dolgot megosztani ami negatív színben tüntetné fel, sem online sem pedig offline térben, mert az emberek azt szeretik, ha irigylik őket, és utálják ha van olyan ok, amiért sajnálhatók.

Csak hogy még jobban értsd: ha engem személyesen ismernél, azt látnád, hogy itt ez a fiatal, 33 éves férfi, aki bőven 1 millió felett keres, soha nem volt anyagi problémája, jó munkahelye van, az emberek szeretik, el tud menni 1 évben 2x nyaralni, mi kell még?

Ez a 10%, amit látsz, de fogalmad sincs milyen mentális betegségeim vannak, hogy milyen egészségügyi gondokkal küzdök, hogy nem volt normális gyerekkorom, hogy a szüleimmel olyan a viszonyom mint kutyának a macskával, és a sort nagyon hosszan lehetne folytatni.

Ez előbbivel szívesen büszkélkedem, az utóbbiakkat viszont nem igazán osztanám meg bárkivel is, itt is csak azért teszem, mert anonim oldal.

MINDENKINEK vannak problémái, az emberek csak a pozitív eseményeket szeretik lejátszani más emberek előtt, a negatívat nem.

Attól még jut nekik is bőven belőle.