Mit gondoltok, milyen értékrendje lehet egy ilyen lánynak?
Sziasztok.
Az elmúlt hétben ért véget egy közel másfél hónapos ismerkedés fázis. Hamar kötődöm, hamar meglátom mindenkiben a szépet és jót. A lány azt mondta, nem tudja mit akar. Gyógyulási fázisban van az előző kapcsolataiból. Ezzel nem is lenne probléma, de olyan szinten elhitette velem, hogy ebből lesz valami, hogy ennyire hülyére még senk nem vett.
Pár napig rosszul érintett, most is kicsit rosszabb kedvem van miatta. Beszélgettem erről egy barátommal, és szerinte nem érdemel ennyit egy ilyen lány.
Kifejtem, mire is értem magát a kérdésem:
-3 barátja volt eddig, mind a 3 fiú egymás haverja, tehát hogy is mondjam.. Megnézte mindenki, hogy milyen. Ez 1 év leforgása alatt. Nem tudom hogy vagytok vele, de nálunk baráti körben ez egy arany szabály, hogy nem próbálkozunk ugyanannál a lánynál, sőt, próbálunk a legkevesebbet beszélni a haverunk barátnőjével. Náluk ez nem így volt, nyilván ez nem lehet olyan nagy barátság, de akkor is érdekes.
-Random fiúkkal csókolózik, mert néha jól esik elengednie magát és az egyik ilyen esetnél majdnem meg is b*szták. Ezt Ő mondta nekem, ilyen megfogalmazásban. Igen, mindezt az általa mondott gyógyulási fázisban.
-Pár nap beszélgetés után folyamatosan szexuális megjegyzéseket tett, pl. "Jó lenne, ha valaki megtolna már hátulról."
Szóval igen, rosszul érintett, ahogy alakultak a dolgok, de ha ezekre a fentebb írtakra visszagondolok, lehet, hogy nem is olyan nagy baj ez..
Ti mit gondoltok erről?
Barátocskám, érdekes módon addig nem zavartak ezek a dolgok téged, amíg nem dobott a csaj. Most a sértett egód megpróbálja ŐT rossznak beállítani és téged főnyereménynek, akit ez a lány meg se érdemelne, de valójában, te nem kellesz neki, nem pedig fordítva.
Amúgy nyilván komoly kapcsolatra én nem vennék komolyan olyan nőt/férfit (ezesetben a nem tökmindegy, mindkettőre vonatkozik), aki pár nap beszélgetés után alpári szexuális megjegyzéseket tesz. Ezt már akkor vehetted volna red flagnek, de gondolom jól néz ki és olyankor mindegy, hogy mit mond vagy csinál, neked akkor is kellett volna ő, ha a világ legkönnyűvérűbb csaja.
#3
Barátocskám, ezek az utolsó napokban derültek ki. :D Az elején mondta, hogy 3 barátja volt és mindhárman haverok voltak, de úgy voltam vele, hogy ez még nem döntő érv, hogy milyen is a lány, ekkor még alig tudtam róla valamit.
A szexuális megjegyzéseket meg poénnak vettem, idővel jöttem rá, hogy bizony ezeket Ő teljesen komolyan gondolja.
Aztán az utolsó napokban derült ki a random csókolózás, itt már kicsit megingott bennem a dolog, vissza is vettem a lelkesedésből.
Minden ilyen kisebb dologgal csökkent a szememben az értéke, nehogy azt hidd, hogy kapartam érte. 10 alkalomból 9x Ő kezdeményezett beszélgetést, talán ez volt az, ami miatt az ilyen red flageket kisebb dolognak ítéltem, de utólag nézve, jobb, hogy nem lett belőle semmi.
Ki mondta, hogy én főnyeremény vagyok?
Vicces, hogy úgy mondtok bármit is, hogy nem tudjátok a sztorit.
Igen, volt róla szó, hogy szeretne kapcsolatot :)
Elhordani?
Mikor illettem trágár szóval? Hisztizek? Mert kiírtam egy kérdést? Ezen a gondolatmeneten mindenki hisztizik ezen az oldalon, nem?
Baj van, nem kevés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!