Mit csináljak, ha utálom az embereket, és még valakiket irigylek is?

Nem mindig volt ez, de ahogy öregszem, egyre inkább azt érzem, amit a kérdésben is leírtam. Kezdődött azzal az életem, hogy a suliban is ki voltam közösítve, introvertált voltam. Na ha valaki, akkor én nagyon sokszor egyedül is ültem. Anyám is azt mondja mindig csak a probléma volt velem, és a mai napig is az van.

A férfiak is folyamatosan átvertek, most egyedül sikerült egy tartósabb kapcsolatot találnom a mostani barátommal, de ennyi. Most 31 éves vagyok, és a legszebb húszas években, mikor még az ember fiatal mellettem nem volt senki, mikor mások ilyenkor meg már házasságra léptek a párjukkal.

A munkakeresés sem sikerül, most is nem rég beadtam egy teljesen új munkahelyre, ami nem rég jött létre, de még oda se vettek fel a több száz emberből, a többi ismerősömnek ezzel is sikere lett. próbálkoztam máshol is, de sehova nincs felvétel. Teljesen elvagyok keseredve, mintha csak én nem lennék jó sehova sem. Mindig csak a szenvedés jut nekem.

Irigylem azokat, akiknek már ennyi éves korukra kialakult egy stabil életük.