Gondolkodás nélkül a halált választanád inkább?

Tegyük fel, ha lenne rá lehetőséged, hogy fájdalommentesen megszűnj létezni, Te sem gondolkodnál az életben maradáson, annyi súly nehezedik már a válladra?

Ha úgy érzed, írd le, hogy mi sodort idáig Téged, legyen az összetett probléma, vagy egy-egy életterület megoldhatatlannak tűnő katasztrófája.

A sztorim (ha nincs kedved/időd "sajnálni" - ami nem elvárás, de tudom, hogy mindenki önsajnáltatásnak veszi, pedig csak jól esik kiadni magamból -, a saját érdekedben ne olvasd el!): jómagam egy pillanatig nem morfondíroznék, mivel az öngyilkossághoz mindig is gyáva voltam sajnos. 30 évnél is hosszabb ideje már, hogy amibe belefogok, borzalmasan sül el. Emberi kapcsolatokat sosem tudtam kiépíteni, mintha más nyelven kommunikálnék, mint a többiek, hagyományos értelemben vett barátaim, párom nem volt, csak jelentéktelen, tartalmatlan lélekrágcsálások. Akármit tanultam, vagy érdekelt egy ideig, semmiben sem voltam igazán jó (ezt vissza sem jelezték számomra) és a lelkesedésem is gyorsan alább hagyott, így a munkahelyeim folyamatosan váltogattam. A kötődést egy helyhez, tárgyhoz, vagy emberekhez fogalmi szinten sem ismerem. Egészségileg is megsorozott az élet, hogy érezzem a törődés; több olyan alapbetegségem is van, ami egyesével is tartós életminőség romlással jár, együttesen pedig olyan korlátok közé szorítanak, amiben hosszabb távon lehetetlenség ép elmével kibírni (mindent is megvonó diéták - és itt a tét nem a fogyás, mert csontsovány vagyok -, erős, mindennapos fájdalmak és rosszullétek, időnként napokig tartó mozgásképtelenség). A fentiek miatt (munkahelyváltások, kezelések, gyógyszerek) az anyagilag talpon maradás is nehézkes, talán ez az egyetlen, amiben még nem mondtam teljesen csődöt. Folyamatosan pörgetem vissza, hol csesződhetett el ez az egész, mi volt az első lépés, ami előidézte a domino effektust. Szakemberhez jártam egy időben, többet is "elfogyasztottam", de valós eredményt nem értünk el közös munkával sem (tehát nem csak elvártam, hogy általa majd jobb lesz). Úgy érzem belefáradtam, elfogyott az energiám az örökös küzdelembe, hogy egy másnak alapvető dolog miatt vért kell izzadnom... hogy aztán még úgy se sikerüljöm végül.

Köszönöm, hogy kiírhattam magamból. Nem várok rá semmilyen reakciót, a Ti saját történeteitekre vagyok kíváncsi, azok alapján le tudom szűrni, hogy én vagyok-e a gyenge (minden bizonnyal, ha ilyeneken gondolkodom).

(F)