Ha a diplomámmal nem tudok elhelyezkedni okj-s szakmával pedig igen abból lehet gond?
Nem valószínű, hogy ez gondot.okoz, főleg, ha a diplomát nem is emlited, mivel nem releváns végzettség egy olyan helyre, ahová jó az okj-d.
Nekem is van diplomám, dolgoztam is abban a szakmában, de később egy OKJ végzettséggel voltam alkalmazott, most meg egy másik OKJ vegzettsegemmel vagyok vállalkozó.
Hasonló helyzetben voltam már én is:
Van OKJ-m, amivel tudtam volna dolgozni is az adott munkahelyen, de mivel nem érdekel a szakmám, inkább olyan pozícióra adtam be, ahol csak egy sima érettségi volt a követelmény.
Természetesen CV-be beírtam, hogy van ilyen szakmám.
Hiába betanított munkára jelentkeztem, több helyről is elutasítottak, hogy túlképzett vagyok.
Akkor kitöröltem az OKJ-t a CV-ből és egyből behívtak.
Párom is hasonló problémával találkozott: van doktori végzettsége, de olyan munkakörre jelentkezett, ahol elég a mesterdiploma.
Nem akarták felvenni, mert "doktorival biztosan nagyobb bérigénye lenne". Pedig nem. Csak megcsinálta, mert érdekelte a terület, szeretett kutatni.
Ha behívták volna, nyilván elmondta volna, hogy a két betű miatt nem akar több fizut, mert őt a munkakör érdekli.
Túlképzett, nem kell, ez van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!