Gáz vagyok emiatt?















Amikor X évig tanulsz egy nyelvet egyetemen, de még mindig nem megy, ott érdemes átgondolni merre tovább, és esetleg kimenni németbe.
Mondjuk a párom 16 eves kora óta magántanít németet, úgy hogy sosem volt kinn.





#2 Csakhogy a külön óra nem ingyen van.
Kérdező, emiatt hogy lennél gáz? Még ilyen hülyeséget! Az is nagy fejlődés lehet, ha németül nézel filmeket felirattal és szótárazod az új szavakat! :)















Csinálod az egyetemet és közben dolgozol, hogy legyen rá pénzed. Szerintem ez egyáltalán nem gáz.
Sokan úgy sem tudják megcsinálni az egyetemet, hogy mellette nem dolgoznak.





Szia
Én nemrég végeztem, magyar-német szakon
Kikerültem, akkor jöttem rá, hogy magyarból semmit nem tanultam az egyetemen, ami kell az oktatáshoz. Töriből igen, de ott meg zavaró, hogy annyi infó kavarog, aminek a 95%-a nem is kell.
Minden órára előre készültem
Volt olyan, hogy nem tudtam valamire választ adni, olyan is volt, hogy tkp. rossz információt diktáltam a gyerekeknek. Simán elmondtam, hogy összekevertem. De 30 éve tanító kolléga is volt, hogy rossz nevet mondott valamire, simán elnézést kért és javította.
Én is dolgoztam egyébként, én jó eredményekkel mentem át. Mégis ez volt, nagyon rosszul éreztem magam, hogy hiányosságaim vannak.
Arról nem is beszélve, hogy a sulis dokumentumokról, ilyesmiről SEMMIT nem tudtam. Ott mondják, hogy írjam a 26/32-t. Mondom a mit is???? Soha nem volt ilyenről szó az egyetemen, csak filozofálgatások voltak hogy miért szar az oktatási rendszer meg a gyerekeknek csak énekelni és játszani kéne órákon, aztán meg 100%-ra leérettségizni.
Szóval hidd el, egyáltalán nem ciki, hogy fejleszteni kell a tudásodat, ha tanítasz, úgyis ki kell képezned magadat.
Sok sikert!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!