Melyik a rosszabb, tanulni vagy dolgozni?

Én mindig szerettem tanulni, sosem okozott gondod, nem is éreztem tehenek, sőt, most is szeretnék tanulni ha lenne rá tényleges lehetőségem.

A munka ezerszer jobban behatárolja a viselkedésemet, szó szerint kötelező tettetni hogy milyen laza, jófej, beszédes ember vagyok, aki mindenkivel kijön, míg gimiben/egyetemen úgy viselkedtem ahogy akartam egészen addig, amíg jól teljesítettem. Már abba belefáradok mentálisan hogy nap nap után a semmiről csevegek a kollégákkal, miközben semmi kedvem hozzá. Iskolásként volt pár barátom akiket szerettem, és velük beszéltem ha akartam, ha meg nem, akkor nem, de nem volt az hogy érdeklődést kellett színlelnem miközben hallgattam hogy az emberileg semleges osztálytársaim mit csináltak hétvégén.

Plusz a munka örökké tart, max évi pár nap szüneted van. Nincs nyári szünet, a karácsony, és a húsvét is hamar le van tudva. 40+év monotonitás. Anno kreatív, örökké alkotó fiatal voltam, bármikor volt időm és energiám rajzolni, történeteket írni, kézműveskedni, mindent csinálni, most meg a hazavergődök fáradtan, megcsinálom a házi munkát, és a legjobb esetben is csak olvasok, de az meg a szememben nem nevezhető hobbinak. Az ég világon semmit sem ér ahhoz képest, amikor én magam alkotok valamit, de az élet kiöli belőlem a kreativitást.

A pénz jó dolog, szeretném is élvezni, meg minden, a gond csak az hogy nem tudom megvenni azokat a dolgokat amik TÉNYLEG fontosak számomra: extra időt, és szabadságot, hogy úgy viselkedjek ahogy akarok.

Ezt pedig nem oldja meg semmi, az sem ha más munkahelyet keresek vagy ha más szakmát keresek.

Viszont örülök hogy nem kell hajléktalannak lennem, szóval ott van az is....

Nekem pl az egyetem is 100x jobban bejön most, mint a közoktatás. Egyszerűen nem megyek minden nap gyomorgörccsel el otthonról. A vizsgaidőszakokat s néhány beadandót leszámítva laza az egész.

Mondjuk ez inkább azért van, mert a gyerekek hihetetlenül le vannak terhelve teljesen felesleges dolgokkal. 5. osztályban több órám volt egy héten, mint most egyetemistaként. S azok javarészt olyan órák, amikre egy csomót tanultam, magoltam, majd felmérő után egy héten belül el is felejtettem mindent. Senki se kérdezte többet, s sehova máshova se kellett, és nem is kell sohasem.

A legutolsó vizsgám (balesetvédelem) úgy lett kitűnő, hogy másfélszer olvastam át a féléves anyagot. Egyszerűen logikus. Nem csak úgy odahánynak valamit, hogy tanuld meg, mert csak. A fulladásos balesetek okairól (gyermekek esetében) írtam egy A4-es oldal piszkozatot a szóbelire, A munkaadó kockázatokkal kapcsolatos feladatai tételből meg kb háromnegyed oldalt. Ha nem is gyerekekkel dolgozok, akkor is hasznos lesz tudni, hogy mire figyeljek, meg ha csak simán alkalmazott is leszek egész életemben, akkor is hasznos lesz, hogy tudom, hogy hogy kellene az egész működjön. A közoktatásban ilyen tulajdonképp nincs. A verselemzés hogyan is visz engem előre az életben? Vagy a másod fokú egyenlet megoldó képlete? Vagy hogy tudom, hogy milyen a dualista állam politikai rendszere?

Egyetemre járni imádtam, kb akkorra szerettem meg tanulni. Utána munka mellett is sok képzésre jártam.

De dolgozni is szeretek, mert szeretem a munkám, szóval nekem egyik sem rossz.

Általánosságban nehéz erről érdemben válaszolni. Függ az illető személyiségétől, képességeitől, milyen iskolákba járt, ott milyen minőségű oktatásban részesült, ahogy a munkahelyétől, foglalkozásától is, illetve az őt körülvevő emberektől is, a szakma jellemzőitől is.

Jelenleg azt tudom mondani, hogy nekem a tanulás világa tetszik jobban, méghozzá jóval inkább, mint a munkáé. Ugyanakkor nem tartom kizártnak, hogy x idő elteltével mégis változik a véleményem erről.

Világéltemben imádtam tanulni, tudást szerezni, bár az általánost, és gimit is szerettem, messze az egyetem tetszett a legjobban. Ott tényleg olyanokkal voltam összezárva, pár kivétellel, akik komolyan tanulni szerettek volna, látszott rajtuk, hogy komolyan akarják, nem csak kényszerből, muszájból voltak jelen. Tanáraim, professzoraim is egytől egyig kiválóak voltak, pályára valók, hatalmas tudással, ami nem minden gimis tanáromra volt például igaz.

Suli/tanulás mellett szól az is, hogy ott voltak hosszabb, rövidebb szünetek, ami munkában nincs meg olyan formában, vagy legalábbis következmények nélkül. Suli után még bőven volt időm magamra, sportolni, olyanokkal foglalkozni, amihez kedvem volt. Munka után ilyen csak elvétve jön össze.

A munka, pláne a túlórázás, nagyon le tud fárasztani; sokszor, miután hazaestem végre, alig van erőm, időm tartalmasabb dolgokat csinálni, nem vagyok valami produktív. Nagyobb a felelősség; a munkám, feladataim (ki)hatással vannak másokra/ másokéra, így főleg ott kell lenni fejben. Korban is igencsak különböző emberek vannak egy munkahelyen, engem például többen nem vettek komolyan a fiatalságom miatt, akadtak emberek, akiknél konkrétan ki kellett vívni a tiszteletüket.

Szeretem persze a munkám is, de engem lefáraszt, és sokszor úgy érzem, a szociális életem kárára megy - de a pénz meg kell, anélkül nem kicsit lenne nehéz minden. Bár nekem is inkább olyan dolgokra lenne szükségem, amit nem lehet megvenni: több szabadság, több szabadidő munkaidő után.