Mit mondanál most annak a személynek, akivel már nem beszélsz?
Hagyj itt egy üzenetet.
Kezdem:
Remélem érted miért nem beszéltem, mostmár tudod hogy a csend tele van válaszokkal.
Én a kérdezőét nem is értem.
En azt írnám annak akivel(akikkel)akaratomból nem beszélek, hogy remélem halálunk után se kerülnek képbe es akkor se tudnak majd többé bántani. Az életben se létezzenek számomra de az élet után se. Soha. És hasonlók se. Senki sem aki ártani akar vagy árt.
A két legjobb barátnőmnek üzennék (én F), ők ketten nem ismerik egymást.
Az egyikkel megromlott a kapcsolatunk anno, mert ... áh, mindegy, hagyjuk. A politika miatt. Nagyon szerelmes lett egy adott politikai pártba, pontosabban annak is csak a vezetőjébe és mélyen megsértődött azon, hogy én az ellenkezőjét érzem iránta. Aztán köszönés nélkül elköltözött Angliába, úgy, hogy nem is szólt róla, majd férjhez ment és gyereke is született. Teljesen megszakadt a kapcsolatunk.
A másik legjobb barátnőmmel meg csak szimplán ellaposodott a barátság az évek/évtizedek múlásával. Egy idő után már csak nagyon nagy késésekkel reagált a megkereséseimre, majd végül már egyáltalán nem. Pedig nincs családja, egyedül él. Nem vesztünk össze, nem váltunk el haraggal egymástól, csak belekényelmesedett a semmittevésbe a barátságunk fenntartásának szempontjából.
Korábban mindketten nagyon fontos szereplői voltak az életemnek, a szüleim, a testvérem és a párom mellett a legfontosabbak. Napi szinten találkoztunk, mindent megbeszéltünk egymással, jóban-rosszban segítettük, támogattuk egymást, mindig ott voltunk, ha kellett. Rengeteg közös élményünk volt/van, sokat nevettünk és épp ha úgy alakult, akkor sírtunk egymás vállán.
Mindkettőjüknek azt üzenném, hogy: Nagyon sajnálom, hogy így alakult, sajnálom, hogy külön utakra sodort bennünket az élet. Én még a mai napig is jó szívvel gondolok rátok, az életem legfontosabb szereplőiként őrizlek benneteket a szívemben. Hiányoztok és szeretlek titeket! Tiszta szívből kívánom nektek, hogy legyen végtelenül boldog az életetek! ❤️ És köszönöm nektek az őszinte barátságotokat, még akkor is, ha már elmúlt, véget ért. Csodálatos emberek vagytok mindketten!
A kérdező szerintem erre is meg arra is utalt.
Szerintem azok is jó válaszok, akik olyan személyre gondoltak akikkel akaratukból nem beszélnek, meg azok is, akik a halottaikkal nem tudnak már beszélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!