30 fölött barátkozás? Nehéz? Ti hogy vagytok ezzel?
Kiskoromban mindig voltak barátaim, bár akkor is inkább legjobb barátaim voltak, 2-3 szoros barátság. Következett a tinikor, ez az állapot megmaradt szerencsére és kiegészült "haverokkal", közel még mindig 2-3 ember állt hozzám, de szintén igaz, "legjobb" barátságokkal. Majd következtek a 20as évek, ahol 25-6 éves koromra főleg költözések miatt szétszéledtünk, valaki családot is alapított, lényeg, hogy mindenki máshol 'folytatta', a barátságokat már senki sem ápolta (én sem, amit persze utólag bánok)...
30 fölött vagyok és ott tartok, hogy talán 1-2 embert barátomnak tudok nevezni, de ezek már nem azok a régi, mindent megmozgató barátságok, kevés is, nem az igazi is, nem mondanék senkit "legjobb" barátnak, amit néha sajnálok, mert az ember társaslény, de mégsem sajnálok annyira, hogy tegyek az ügy érdekében. Ez mennyire normális? Van még más is így? Egész héten ingerek vesznek körül, 10-12 órában kommunikálok és ott tartok , hogy hétvégére kimerülök, hangokat nem akarok hallani magam körül és ez azzal jár, hogy a hobbim is -direkt- "magányos" így pedig ismerkedni is nehéz lenne, ha próbáltam se sikerült.
Szia! Hasonló volt nálam is abhelyzet, azzal abkülönbséggel, hogy én a 30-as évein elején lekoptattam vagyis ghostingoltan az addigi barátaimat. Nem bírtam már enberek között lenni, rettenetesen fárasztott. Mondjuk emiatt megkérdőjeleződött, hogy tényleg a barátaim voltak-e, ha ilyen egyszerű volt megszakítani a kapcsolatot. Valszeg nem.
Újakat pedig nem könnyű szerezni, még ha a szimpàtia meg is lenne, nem biztos, hogy a másiknak is olyan igénye van a kapcsolattartásra. Családja van már stb.
Nagyon népszerű voltam 13-4 éves koromtól kezdve, sok száz bulit fesztivált és társaságot megjártam meg munkahelyet is, mindig jóba voltam mindenkivel, de mostanra az ovis kori legjobb barátommal két hetente egyszer ha telefonálunk meg közbe sörözünk és kb akkor tudok igazán nevetni bármin. Mostanra úgyérzem túl sok volt minden, múltkor egy kis bulin próbáltam volna úgy ismerkedni mint régen... Hát, lehet kialudt a kis lángom... 28 vagyok és én egy szakadékot látok a fiatalabbak meg köztem, az idősebbik fele meg fészket akarna rakni(nők), vagy gyerekes egyedülálló, vagy papucs(férfi) és nagyon jól érzi magát így. Nem tudom, sokszor elgondolkozok azon hogy lehet ennyi volt,mert túl sok volt annó.
Szerintem majd a sorkatonaság összehoz megint minket. :Ddd
Nekem 30 felett egy sincs
Én sosem tudtam hogy más emberek hogy szereznek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!