Miért utálják azokat az embereket, akik merik használni a jogot, mint eszközt?
Én gyakran élek a jog lehetőségével.
A bátyám ügyvéd, a felesége is jogász, sőt "jogászdinasztia" a tágabb családi köre.
Lehet mondani,hogy persze, így könnyű dolgom van.De, ügyvéd rokon nélkül is lehetne élni a jog adta lehetőségekkel.
Pereltem már egyetemet, munkahelyet, illetve az egyik nagy közműszolgáltatót is, akik napelemek telepítésével is foglalkoznak.
Mindegyik esetben, nyertünk.
-Az egyetemet azért, mert lehetetlen vizsgák voltak az egyik tárgyból.Mentünk először a Hökhöz, aztán a dékánhoz, rektorhoz , de semmit sem ért, mindenki most a kezecskéit.Akkor mondtam, akkor jogi útra tereljük és nekem volt igazam.Az oktató által leadott anyag és a vizsga nem volt összhangban , sértette az egyenlő bánásmódot, a hallgatók jogait.Kötelező volt változtatniuk.
Hivatalosan ki lett mondva, bíróság által,hogy az egyetem hibázott.Elég ciki lehetett nekik, nem is verték nagydobra, nem írtam róla az újságok, média.
Egyébként, azon az egyetemen diplomáztam, logisztikai mérnökként, mertek volna megszívatni.
-Munkahelyet azért, mert megakartak vesztegetni prémiummal,hogy terhesen mondjak fel.Terhes nőt nem lehet kirúgni és nem lehet rávenni,hogy felmondjon.
-A közműszolgáltatót meg azért, mert rosszul számolták ki a kapacitást és alulméretezték az invertert.Szakmaiatlan döntés volt és lehúzás.
Amikor ezeket elmondom valakinek, az a benyomása,hogy "hú micsoda kötekedős, keverős nőszemély".
Én csak éltem a jog általi lehetőségekkel, bármelyik ember megteheti ezt.
Azért, mert az átlagfizetésből lehetetlen megfizetni a csillagos egekben lévő óradíját az ügyvédeknek.
Még meg se szólaltál, de már legombolnak 25 ezret. Bármi bajod van, direkt úgy csinálják, hogy minél hosszabb ideig kelljen beszélni és fizetni a rengeteg pénzt. Még ha egy szimpla igen-nem válaszra lenne szükséged, akkor is képesek több tízezer forinttal legombolni!
Élnék én szívesen a jog adta lehetőséggel, csak nincs rá pénzem, bxszki.
Ez kb olyan, mint amikor olyanok csesztetnek, hogy nincs saját lakásom, akik a CSOK előtt 5 millióért vették azt a lakást, ami most 25-ért árulnak!
Nekem az aránytalan fellépéssel van problémám - kérdező!
Speciel, ferde szemmel nézek az olyan lelki nyomoroncokra, akik képesek azért perbe fogni pl. a szomszédot, mert a diófájáról hozzá sodort a szél 35 darab falevelet. Ez mégsem egy olyan kategória, mint amikor nem tudod elhagyni a saját kertedet, mert úgy parkol le egy állat - visszatérő rendszerességgel. Sok barom nem tesz különbséget a kettő hordereje, hatása között és perel, mert van olyan bolond a környezetében, aki az anyagi haszon reményében kapható a pereskedésre. Szerintem ez így nincs rendben!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!